Gazdaság hvg.hu 2011. szeptember. 20. 12:31

Devizahitel-szerződések: egy hetet kell várni a döntésig

Egy hét múlva hirdet ítéletet a Legfelsőbb Bíróság abban a precedensértékűnek kikiáltott ügyben, amelyben a Szegedi Ítélőtábla egy hitelszerződés semmisségét mondta ki egy pénzintézet egyoldalú szerződésmódosítása miatt.

Nem szültett ítélet a Legfelsőbb Bíróságon (LB) a Szegedi Ítélőtábla Partiscum XI. Takarékszövetkezettel kapcsolatos döntésének felülvizsgálati kérelméről. A devizahitelesek sorsát is megpecsételő perről elsőként az Index számolt be. A Szegedi Ítélőtábla márciusi másodfokú ítéletében ugyanis azt mondta ki, hogy a szegedi Partiscum XI. Takarékszövetkezet összes egyoldalú szerződésmódosítása tisztességtelen volt, így ezek három évre visszamenően érvénytelenek.

A pénzintézet ezután a Legfelsőbb Bírósághoz fordult felülvizsgálati kérelemmel, az első tárgyalási nap ma volt, de ítélet jövő kedden várható csak.

A tárgyaláson a Csongrád Megyei Főügyészség fenntartotta észrevételeit, a takarékszövetkezet jogi képviselője azonban több kérdésre is felhívta az LB figyelmét. Mint mondta, a takarékszövetkezet az egyoldalú szerződésmódosítás során nem csak emelte, hanem csökkentette is a kamatokat. Szerinte a másodfokú ítélet lényeges kérdést hagyott nyitva, hogy miért az általánosan fogalmazó Ptk. alapján hozta meg az ítéletet, és miért nem a speciális hitelintézeti törvény alapján. A jogi képviselő szerint az sem világos, hogy az ítélet első részében miért taglalták, hogy mikor alkalmazható az egyoldalú szerződésmódosítás, amikor néhány bekezdéssel lejjebb tagadták az egyoldalú szerződésmódosítás tényét is.

Stiller Ákos

Az ügyvéd beszédében arra hívta fel az LB figyelmét, amennyiben nem változtat a másodfokú ítéleten, úgy perek százai indulhatnak meg, és nemcsak a pénzintézetek, hanem a közműcégek ellen is.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.