Reuters: 30 százalék a valószínűsége egy újabb recessziónak
Nagyjából egy a háromhoz az újabb recesszió valószínűsége az Egyesült Államokban, az euróövezetben és Nagy-Britanniában a Reuters elemzői körkérdése szerint. Az egyharmados érték veszélyesen közel van ahhoz, amelynél a múltban beigazolódtak a jóslatok - jegyzi meg szerdai összeállításában a hírügynökség.
Az előző, augusztusi felmérésben még 25 százalékos valószínűséggel jósoltak újabb visszaesést, a szeptemberi vizsgálat eredményéhez hasonlóan magas értéket pedig legutóbb 2007 augusztusában mutatott ki a Reuters felmérése. Akkor a jóslat beigazolódott, a gazdaság 12 hónapon belül recesszióba került, és a Lehman Brothers 2008 őszi bedőlésével az egész világgazdaság válságba jutott. Az elemzők a GDP-növekedési várakozásaikat is visszafogták, a harmadik negyedévre évesítve 1,9 százalékos bővülést várnak, szemben az augusztusban valószínűsített 2,3 százalékkal. A negyedik negyedévre 2,6 százalék helyett 2 százalékra számítanak.
A növekedés gyengülése az infláció megugrásával jár az elemzők szerint, a fogyasztói árak a harmadik negyedévben 3,3 százalék helyett 3,5 százalékkal, az év utolsó három hónapjában 3,1 százalék helyett 3,2 százalékkal emelkedhetnek. Az euróövezetben az adósságválság mélyülése miatt egyelőre vége az Európai Központi Bank (EKB) kamatemelési ciklusának - vélik az elemzők. Egy hónappal korábban a válaszadók többsége arra számított, hogy az idei év végéig még egyszer emel jelenleg 1,50 százalékon álló irányadó kamatlábán az EKB. A szeptemberi felmérés azonban már azt mutatja, hogy az elemzői közösség legalább 2013-ig változatlan európai kamatszintre számít.
Az EKB áprilisban, majd júliusban emelt 25 bázisponttal irányadó kamatlábán. Azt megelőzően több mint egy évig rekordalacsony, 1,0 százalékos szinten tartotta a refinanszírozási kamatlábát. A lépéseket az akkor "elszálló" energia- és nyersanyagárak inflatorikus hatásával magyarázta a frankfurti nemzetközi pénzintézet. A megkérdezett elemzők úgy látják: 30 százalék az esélye annak, hogy az euróövezet ismét recesszióba esik vissza az elkövetkező 12 hónapban. Az eredmény azonban még mindig kedvezőbb képet fest, mint a pénzpiacok augusztus eleje óta felmutatott teljesítménye: az európai részvényárfolyamok 15 százalékkal estek azóta, és a piac már 90 százalékos valószínűséggel vár görög államcsődöt.
Japánban - a világ harmadik legnagyobb gazdaságában - a harmadik negyedévre jósolt 1,3 százalékos növekedés után jelentős lassulás következhet, a GDP 0,7 százalékkal nőhet a negyedik negyedévben a szeptemberi felmérés szerint. Augusztusban még 1 százalék volt az elemzői konszenzus. A 2012 márciusáig tartó üzleti év egészét tekintve változatlanul 0,2 százalékos növekedést várnak a szakértők, 2012/2013-ra viszont 2,7 százalék helyett 2,4 százalékot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.