Nyugat-európai tőzsdék: a legrosszabb hónap a válság kirobbanása óta
A nyugat-európai értéktőzsdék szerdán erős növekedéssel zárták a napot, de az egész havi teljesítményt nézve augusztus volt a legrosszabb hónap azóta, hogy 2008 októberében a Lehman Brothers összeomlásával kirobbant a világon végigsöprő pénzügyi válság.
Szerdán a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2,6 százalékos előrelépéssel 964,45 ponton zárt, 14 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. A mutató augusztusban 11 százalékkal esett, ami a legnagyobb havi csökkenés a válság kirobbanása óta. A szerdai növekedést elsősorban az váltotta ki Európában és Amerikában is, hogy a befektetők remélik, az amerikai Fed mégiscsak tesz valami ösztönző lépést az amerikai gazdaság fellendítése érdekében.
Londonban az FTSE-100 2,40 százalékos javulással 5394,53 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 2,5 százalékos plusszal 5784,85 ponton végzett. Párizsban a CAC-40 3,1 százalékkal 3256,76 pontra nőtt. Varsóban a WIG20 2,50 százalékkal 2450,95 pontra gyarapodott. A Mol 257,00 zlotyn végzett, 0,78 százalékos erősödéssel.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.