2011. augusztus. 26. 14:54 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 26. 15:08 Gazdaság

A korábban becsültnél is lassabban nőhetett az USA gazdasága

A korábban közölt 1,3 százaléknál kisebb ütemben, 1 százalékkal nőtt éves szinten a második negyedévben az amerikai GDP – közölte második becslését az amerikai kereskedelmi minisztérium pénteken.

A közölt szám megfelel az elemzői várakozásoknak. Már az első becslés szerint is várakozáson alul teljesített az amerikai gazdaság: júliusban 1,8 százalékos második negyedévi növekedést jósoltak a szakértők.

Az akkori közzététel legnagyobb meglepetése azonban az első negyedévi bővülés jelentős negatív korrekciója volt: a korábban nyilvánosságra hozott 1,9 százalék helyett 0,4 százalékos első negyedévre vonatkozó végleges adatot közölt a minisztérium.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.