Euróövezet: a németek magyarázatot várnak a finn-görög megállapodásra
Valamennyi euróövezeti tagállamnak jóvá kell hagynia a finn-görög megállapodást, és az ilyen szerződések nem jelenthetnek terhet a többi, mentőcsomagban résztvevő államnak – ezt mondta hétfőn a német pénzügyminisztérium szóvivője.
A német kormányszóvivő ugyanezzel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy Berlin még nem látta a kérdéses szerződést, és hangsúlyozta, hogy "Görögországnak és Finnországnak meg kell magyarázniuk a szerződést euróövezeti társaiknak". Kérdéses, hogy az ilyen különleges, egyes tagállamok számára létrehozott megoldások ügyében születhet-e kompromisszum az euróövezeti tagállamok között - tette hozzá.
Athén múlt héten jelentette be, hogy a július 21-i euróövezeti csúcstalálkozón született elvi megállapodásnak megfelelően döntés született Finnországgal a pénzügyi segélyért cserébe lekötendő biztosítékról. Ennek értelmében Görögország 500 millió eurót helyez el egy letéti számlára, az összeget Finnország a legjobb osztályzatú államkötvényekbe fekteti 25 évig. A tőke és az ennyi idő alatt felhalmozott kamat összege megfelel a görög hitelcsomaghoz való hozzájárulás összegének, azaz 1,6-1,8 milliárd eurónak.
Az előző héten, a finn-görög bejelentést követően egyebek mellett Ausztria, Hollandia és Szlovákia is bejelentette, hogy garancialetétet vár el a támogatása ellenében.
Hétfőn a Moody's Investors Services hitelminősítő arról tájékoztatott, hogy a kétoldalú megállapodások negatívan hatnak Görögország és a más bajba jutott euróövezeti államok adóskockázati besorolására. A szervezet szerint az ilyen lépések azt jelzik, egyre kisebb a hajlandóság a kisebb euróövezeti államok részéről, hogy megsegítsék az adósságválság által sújtott tagországokat, így pedig egyre nő a Németországra és Franciaországra nehezedő nyomás, hogy erőteljesebb lépéseket tegyenek az euró fenntartására.
A Moody's szerint az ilyen lépések késleltethetik a görög mentőcsomag újabb részleteinek kifizetését, ami veszélyezteti a görög államháztartás fizetőképességét.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.