Gazdaság MTI 2011. augusztus. 17. 14:11

Csak kisebb szabálytalanságokat találtak az adóellenőrök a Szigeten

A revizorok az óbudai Sziget Fesztiválon összesen száztíz ellenőrzést végeztek, de csak kisebb szabálytalanságokat találtak – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán.

Az ellenőrök öt esetben tapasztalták, hogy a vállalkozó nem adott nyugtát, egy alkalommal fordult elő, hogy az árus a helyszínen nem tudott számlatömböt felmutatni, többeknél viszont hiányzott a pénztárgép "gépnaplója", hat alkalmazott esetében pedig késedelmes bejelentést tártak fel a revizorok.

Az ellenőrök a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen figyelték az esetleges illegális jegyárusítást is, és ennek során egy embert tetten értek a fesztivál bejáratánál.

MTI / Beliczay László

A vámhivatal pénzügyőrei az értékesítőket és a fesztivál környékét is kiemelten ellenőrizték. A 134 alkalomból csupán öt esetben állapítottak meg kisebb súlyú, adminisztratív jellegű szabálytalanságot, ezek azonban sem a fesztiválozók, sem a költségvetés érdekeit nem sértették.

A hivatal hangsúlyozta, hogy a pozitív tendencia "egyrészt a jól szervezettségnek köszönhető, másrészt pedig a vállalkozók szigorú szerződésének is, amely a törvénysértőknek korlátozza vagy tiltja a fesztiválon való további részvételt".

zöldhasú
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.