2011. augusztus. 12. 09:16 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 12. 13:09 Gazdaság

Soros: "fél szívvel" védi csak az EU a stabilitást

Egy kiszámíthatatlan bankválság veszélyeire figyelmeztette Európát Soros György.

Az Egyesült Államokban élő, magyar származású milliárdos gazdasági és pénzügyi szakember a Handelsblatt című német üzleti lap pénteki számában megjelent írásában úgy értékelte, hogy az eurótérség kormányai fontos lépéseket tettek ugyan az euróválság megoldása érdekében, ezek azonban nem elegendők a pénzpiacok megnyugtatására.

Ezzel összefüggésben Soros az állam- és kormányfők július 21-i ülésén született döntéseket "fél szívvel" elhatározott döntéseknek nevezte. Elismerte ugyan, hogy a tagországok vezetői állást foglaltak az euróövezeti támogatási alap, az úgynevezett EFSF szükségessége mellett, de felrótta, hogy elmulasztották annak kibővítését. Soros szerint ezzel eljátszották hitelességüket.

A tekintélyes szakértő utalt arra is, hogy az állam- és kormányfők az EFSF-mechanizmust kiterjesztették ugyan a bankok fizetőképességére, de hiányolta, hogy nem jött létre megállapodás a bankfelügyeletnek egy európai intézményre történő átruházásáról. Görögországnak ugyan kibővített mentőcsomagot ajánlottak, de nem tudták meggyőzően bizonyítani, hogy mindez sikeres lehet. Soros szerint tervezik ugyan a magánhitelezők részvételét a mentési erőfeszítésekben, mindebből azonban a bankok nagyobb hasznot húznak, mint Görögország.

Soros György szerint a legnagyobb bizonytalanságot egy ellentmondásos helyzet okozza. Ennek lényegez az, hogy a mentőcsomagban részt vevő országok - joggal - nem fizetnek többé büntető kamatokat, a többi országot viszont továbbra is magas hitelköltségek sújtják. Ez vonatkozik a többi között Spanyolországra és Olaszországra is. Mindez pedig növeli annak kockázatát, hogy a csomag összeomlik. A pénzpiacok felismerték ezt a problémát, és elviselhetetlenül magas szintre emelték a spanyol és az olasz kölcsönökre kirótt kockázati felárat.

Ez a helyzet - Soros György szerint - egyre inkább tarthatatlan. Ezért Németországnak, valamint az eurótérség többi, legmagasabb "AAA" adósság-besorolással rendelkező országának el kell döntenie: készek-e saját hitelképességüket is kockára tenni annak érdekében, hogy Spanyolország és Olaszország számára elviselhető kamatokat biztosítsanak. Amennyiben nem, Soros szerint elkerülhetetlenné válik, hogy a két ország is mentőcsomagra szoruljon. Németországnak és a többi, hasonló adósság-besorolású államnak ezért el kell fogadnia az eurókötvények rendszerét. Ellenkező esetben az euró összeomlik - vélte a magyar származású amerikai üzletember.

Soros szerint még egy olyan kis állam, mint Görögország teljes fizetésképtelensége vagy az eurótérségből történő kiválása is ahhoz hasonló bankválsághoz vezethet, amilyen az elmúlt század harmincas éveinek "nagy depresszióját" okozta. A kérdés nem az, hogy van-e értelme a közös valutának. Az euró létezik, és esetleges összeomlása a bankrendszernek kiszámíthatatlan kockázatokat okozna - vélekedett Soros, aki Angela Merkel kancellárhoz intézve szavait azt hangoztatta: Németországnak fel kell hagynia az eddigi habozással, és minden eszközzel hozzá kell járulnia az euró megmentéséhez. Soros megítélése szerint csak Németország képes visszafordítani az európai gazdasági és pénzügyi szétesést.

zöldhasú
Hirdetés