2011. július. 21. 19:06 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 21. 19:01 Gazdaság

Kéthetes csúcson az európai tőzsdék

A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön immár harmadik napja javultak, és kéthetes csúcson zártak a megelőző háromnapos zuhanást követően. A jelentős tőzsdei emelkedés az euróövezeti csúcson elért eredményeknek volt köszönhető.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,2 százalékos napi növekménnyel 1.103,76 ponton végzett. A csütörtöki kereskedést a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index  - végleges adatok szerint - 0,79 százalékos emelkedéssel 5.899,89 ponton, a frankfurti DAX-30 mutató 0,95 százalékos erősödéssel 7.290,14 ponton, míg a párizsi CAC-40 index 1,66 százalékos növekedéssel 3.816,75 ponton zárta.

A hangulat jelentős javulását a csütörtöki euróövezeti csúcs reménykeltő intézkedései idézték elő: az egyezménytervezet nyilvánosságra került részletei szerint jelentősen alacsonyabb kamatra és hosszabb - a korábbihoz képest kétszeres - futamidővel kaphatnak kölcsönt a bajba került euróövezeti tagországok, Görögország pedig - a második görög mentőcsomag révén - további 71 milliárd euró támogatáshoz juthat.

Az EFSF mentőalap ugyanakkor - az IMF hiteleinek mintájára - elővigyázatossági kölcsönt is nyújthat, vagyis kisegíthet olyan euróövezeti tagországokat, amelyek nincsenek akut finanszírozási válságban, de a tendenciák arra utalnak, hogy szorult helyzetbe kerülhetnek. Az EFSF bankok feltőkésítésében is részt vállalhat kormányoknak nyújtott hitelek révén, és a másodpiacon is vásárolhat majd államkötvényeket.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj estefelé 45 centtel volt drágább a csütörtöki zárónál, hordónként (159 liter) 118,60 dollárnál tartott. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta hordója is meghaladta a száz dollárt szeptemberi szállításra: az olajfaja ára 1,64 dolláros növekedéssel 100,16 dollárra emelkedett.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.