Közös nyilatkozatot hagytak jóvá az európai uniós tagországok munkaügyi miniszterei pénteken arról, hogy az oktatás és képzés, valamint a munkatapasztalat-szerzés terén megteszik a szükséges lépéseket, adott esetben reformokat vezetnek be a fiatalok foglalkoztatásának növelése érdekében.
A luxembourgi találkozón elnöklő Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az ülést követően újságíróknak nyilatkozva emlékeztetett: az EU soros magyar elnökségének kiemelt célja volt, hogy segítse a fiatalok munkához jutásának javítását célzó erőfeszítéseket, hiszen ez minden uniós tagállamban komoly kihívást jelent.
Az elmúlt hónapok legfontosabb eredményei között említette az államtitkár, hogy a tagországok megismerhették egymás tapasztalatait, kicserélhették egymással a területen bejáratott jó gyakorlataikat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.