Érthetetlennek tartja a Jobbik, hogy a kormány eladja a Budapest Airport Zrt. maradék állami részét a többségi tulajdonosnak anélkül, hogy a 2005-ös privatizációs szerződést felülvizsgálná - közölte Staudt Gábor, a párt országgyűlési képviselője szombati sajtótájékoztatóján.
A politikus szerint a lépés azért is érthetetlen, mert az elmúlt időszakban arról szóltak a hírek, hogy a kormány stratégiai fontosságúnak tartja a repteret és visszavásárlására tesz kísérletet. Staudt Gábor megjegyezte, hogy ha egy multicégnek megéri az üzemeltetés és nyereséget tud termelni, akkor „megint nem kötöttünk jó üzletet”.
A politikus elmondta: múlt héten kérték a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től a szerződés kiadását, mert szeretnék vizsgálni „mi az, amit eladtak és mik azok a pontos adatok, amelyek ebben szerepelnek”. Hozzátette: az eddigi információk alapján megalapozott lehet a büntetőfeljelentés, amit a Jobbik meg fog tenni.
Staudt Gábor arról is beszámolt: az ügyészséghez fordul, ha polgári jogilag a semmisséggel helyre lehet állítani az eredeti állapotot.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pénteken közölte, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. magyar állami tulajdonban lévő 25 százalék plusz egy szavazatát a többségi tulajdonos Hochtiefnek kell megvásárolnia 36,6 milliárd forint nagyságrendű vételárért.
A nemzeti fejlesztési miniszter a pénteken hatályba lépett kormányhatározat alapján a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül lehívta a privatizációs szerződésben kikötött eladási opciót, amelyet a magyar állam 2011. június 18-ig gyakorolhat. Így a részvényesi megállapodás alapján a kisebbségi csomagot a többségi tulajdonosnak kell megvásárolnia a privatizációs árfolyamon.
A vevő a Hochtief magyarországi leányvállalata, az Airport Hungary Tanácsadó Kft. (Ahuk). A közlemény szerint a többségi tulajdon visszavásárlására "nem nyílt lehetőség". Előző nap, a kormányhatározat megjelenése előtt a sajtóhírek még arról szóltak, hogy az állam nyáron visszaállamosíthatja a Budapest Airportot.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.