2011. május. 31. 15:17 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 31. 15:12 Gazdaság

Moszkvában vizsgálják az Emfesz eladását

Miután a moszkvai választott bíróság a május közepén született közbenső ítéletével létezőnek nyilvánította a Mabofi Holdings és a RosGas AG között az Emfesz eladásáról létrejött szerződést, ezt már magyar bíróságok nem vizsgálhatják - mondta Góczi István, az Emfesz Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn a Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.

A szerződés létének elismerését az Orosz Föderáció Kereskedelmi és Iparkamarája mellett működő választott bíróság azzal mondta ki, hogy az ítéletben rögzítette: neki van joga elbírálni az ügyet. Bogdán Tibor ügyvéd, a Nagy és Tócsányi Ügyvédi Iroda partnere emlékeztetett a Fővárosi Bíróság idei első fokú ítéletére, ami szerint semmis a szerződés. A fellebbezés során az Emfesz most a Fővárosi Ítélőtáblánál azzal érvel, hogy a moszkvai választott bíróság jogosult dönteni az ügyben, miután kimondta, hogy ő a joghatóság.

Még 2010 áprilisában maga az Emfesz új tulajdonosa, a svájci bejegyzésű RosGas AG fordult a moszkvai választott bírósághoz, hogy vizsgálja meg a RosGas AG és a ciprusi bejegyzésű Mabofi Holdings között létrejött adásvételi szerződés érvényességét. Az eladó Mabofi Holdings azért támadta meg magyar és svájci polgári bíróságokon a szerződést, mert szerinte Góczi István a Mabofi nevében jogszerűtlen meghatalmazással élt az adásvétel során. Bogdán Tibor ügyvéd magyarázata szerint ha választott bíróságot kötnek ki egy szerződésben, akkor polgári bíróságnak nincs joga részesedés eladás ügyében ítélkezni.

Góczi István közlése szerint a Fővárosi Főügyészséghez fordultak abban az ügyben, hogy 2009 január-februárban az Ukrajna felől érkezett és az Emfesz által átvett földgázhoz - aminek beszerzési értéke mintegy 30 milliárd forint - nincs elszámolási papír. Az ügy előzménye az, hogy 2009 elején a RosUkrenergo (RUE) nem szállíthatott Ukrajnán keresztül földgázt, így nem tudni, hogy az Emfesz kitől kapta abban az időszakban a gázt. Ugyanakkor a svéd választott bíróság valószínűsítette, hogy a RUE földgázát kapta a magyar cég az ukrán gáztárolókból, és az Emfeszt is kötelezte több mint 500 millió dollár és kamatainak megfizetésére. Ezt azonban az Emfesz nem fizeti ki, mert álláspontja szerint ez a közrendbe ütközne. Ugyanis nincs igazolás arról, hogy a RUE adta el a földgázt az Emfesznek, ami valószínűsíti a pénzmosás gyanúját. Az Emfesz ezért fordult az ügyészséghez - hangsúlyozta Góczi István.

Hozzátette: abban a bizonyos három hónapban a Magyar Energia Hivatal folyamatosan vizsgálta az Emfesz tevékenységét, és nem talált problémát a működésében. Az Emfesz, miután a Magyar Energia Hivatal áprilisban megszüntette a földgázkereskedői engedélyét, most "takaréklángon" működik. Jelentős elbocsátások voltak, a lengyelországi projektek állnak. A fő tevékenység most az elszámolás azokkal a szolgáltatókkal, akik átvették az Emfesz korábbi ügyfeleit. Az Emfesznek többmilliárd forint kintlévősége van a volt fogyasztóinál és további jelentős összeg követelése a volt tulajdonos Mabofi Holdings-szal szemben. A Mabofi ugyanis mintegy 53 milliárd forintot vitt ki az Emfesz-ből, de kinyilvánította, hogy azt nem fizeti vissza. Góczi István szavai szerint az Emfesz összes nettó követelése meghaladja a 150 milliárd forintot. 

Az Emfesz az elmúlt évet 20 milliárd forint veszteséggel zárta, azt követően, hogy a 2009. évi veszteség ellensúlyozására mintegy 60 milliárd forint friss tőkét kapott a tulajdonos RosGas AG-tól.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.