2011. május. 26. 09:12 Utolsó frissítés: 2011. május. 26. 09:13 Gazdaság

Pozitív korrekció jöhet a pesti tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 241,39 pontos emelkedéssel, 23.020,62 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 1,06 százalékkal erősödött.

Pozitív korrekció követheti az előző napi esést csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén. Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint fölfelé indulhat a BÉT, mivel a nemzetközi piacokon is kicsit kedvezőbb lett a hangulat a pozitív amerikai tőzsdezárás után.

A Mollal kapcsolatban kifejtette, hogy a magyar állam részesedésszerzése az olajtársaságban összességében nem olyan hír, amely miatt szárnyalni kellene a papír árfolyamának. A tranzakció a vállalat működését nem érinti, ebből a szempontból semleges a hír, viszont a mögöttes üzenetek inkább negatív jelzésűek. Ezek között említette, hogy a Surgutneftegas piaci ár alatt tudott csak kiszállni a Molból. Továbbá az orosz befektetőnél a piac nem tartott attól, hogy a részesedését a piacon értékesítené, viszont az állam esetében felmerülhet az a lehetőség, hogy legalábbis a pakett egy részétől megválik.

A BUX 282,06 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel, 22 779,23 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 650 forinttal, 2,79 százalékkal 22.660 forintra esett, 5,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények 3 forinttal, 0,05 százalékkal 6.047 forintra gyengültek, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,92 százalékkal 541 forintra csökkent, forgalma 571,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 360 forinttal, 1,0 százalékkal 35.505 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 47,9 millió forintos forgalom mellett 205 forinttal, 1,06 százalékkal 19 170 forintra csökkent.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék