Gazdaság hvg.hu 2011. május. 18. 11:59

IMD-világrangsor: Magyarország versenyképessége lecsúszóban

Megjelent a svájci IMD intézet 2011-es versenyképességi világrangsora, amely Magyarország számára elég rosszul fest, tekintve, hogy ötöt rontva tavalyi helyezésén a világ országai között csak a 47-ik pozíciót érte el.

Sajnos nem túlzás a versenyképességünk lecsúszásáról beszélni, mert a 2007-es 35-ik hely után 2008-ban már csak a 38-ik, aztán a 45-ik, tavaly kis javulással a 42-ik, s idén a 47-ik hely következett az IMD listáján.

A fő mutatónk értékét meghatározó részelemekben szintén romlottunk. A gazdasági teljesítményünk a 2010-es 40-ik helyről a 44-ikre romlott. A kormány hatékonysága az 51-ikről az 52-ikre, az üzleti hatékonyság a 47-ikről az 50-ikre, az infrastruktúra pedig maradt a 35-ik helyen.

A térségünkben lévő országok közül Csehország az előző évhez képest egy helyet rontva a 30-ik, Észtország egy helyet javulva 33-ik, Lengyelország két helyet rontva a 34-ik, Szlovákia egy helyet javítva éppen mögöttünk a 48-ik, Románia 4 pozíciót javítva az 50-ik, Szlovénia egy helyet javulva az 51-ik, Bulgária két helyet romolva az 55-ik, és végül Horvátország két helyet romolva az 58-ik.

A lista azt mutatja, hogy az első helyezett és 100 pontra értékelt országhoz képest a többiek hány százalékot értek el. Magyarország 59,918-at. A rangsort  Hongkong és az Egyesült Államok vezeti 100-100 ponttal, őket Szingapúr, Svédország, Svájc, Tajvan, Kanada, Katar, Ausztrália és Németország követi az első tízben.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.