Kissé pesszimistábbak a németek
Németországban romlott a gazdasági helyzet várható alakulását tükröző mutató, viszont javult a jelenlegi helyzet megítélése - derül ki a ZEW német gazdaságkutató intézet kedden publikált adataiból.
A hat hónapra előretekintő várakozásokat tükröző átfogó üzleti hangulatindex 3,1 pontra csökkent májusban az áprilisi 7,6 pontról. Márciusban még 14,1 pont, februárban 15,7 pont volt a mutató. A jelenlegi helyzet megítélésének mutatója viszont emelkedett, 91,5 pontra 87,1 pontról. Elemzők 3,5, illetve 87,5 pontra számítottak. A ZEW felmérését közel háromszáz gazdasági elemző és intézményi befektető szakember megkérdezésével állította össze.
A ZEW magyarázata szerint a hat hónapra előretekintő mutató romlásában elsősorban az tükröződik, hogy a gazdasági szakemberek szerint nem valószínű a konjunktúra dinamikájának további erősödése az első negyedévi másfél százalékos GDP-növekedést követően. Emellett az amerikai gazdaság állapotáról érkező vegyes adatok, a kínai gazdaság növekedésének feltehető mérséklődése, valamint az európai adósságválsággal kapcsolatos aggodalmak is hűthették a várakozásokat.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.