2011. május. 11. 11:56 MTI Utolsó frissítés: 2011. május. 11. 11:55 Gazdaság

A diszkrimináció tilalmát sértő magánnyugdíjpénztári gyakorlat

Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a Magyar Helsinki Bizottság 12 munkatársa, mert a magyar állam decembertől úgy szedi be majd tőlük - magán-nyugdíjpénztári tagok lévén - a járulékalapjuk egynegyedét a társadalombiztosítás javára, hogy a munkában töltött szolgálati idejüket nem ismeri el.

A jogvédő szervezet lépését Tóth Balázs programvezető szerdán budapesti sajtótájékoztatón jelentette be, hangsúlyozva, hogy az említett rendelkezés álláspontjuk szerint egyértelműen sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt diszkriminációtilalmat. Ezt azzal indokolta, hogy a szabályozás elfogadható ok nélkül különbözteti meg hátrányosan azt a 103 ezer embert, aki úgy döntött, hogy részben a magánnyugdíjrendszerben kívánja biztosítani az öregkori nyugdíját.

A Helsinki bizottság azt várja, hogy a bíróság állapítsa meg az egyezménysértést, rendeljen el kártalanítást és ítéljen meg jelképes nem vagyoni kártérítést. Álláspontjuk szerint ez egy fontos ügy lesz a strasbourgi bíróságnak, hiszen több mint százezer potenciális kérelmező van.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.