Pénteken reggel már ötödik napja csökkent a nyersolaj világpiaci ára. Csütörtökön közel 10 dollárral esett az energiahordozó jegyzése, ami a valaha mért harmadik legnagyobb napi árcsökkenés volt dollárban számítva.
Röviddel 9 óra előtt az északi-tengeri Brent 1,05 dolláros gyengüléssel 109,75 dolláron állt. A nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta ára 50 centtel 99,30 dollárra süllyedt. Egy hete pénteken a Brent 125,89 dolláron, a WTI 113,93 dolláron zárt.
A csütörtöki árzuhanást részben a munkanélküli segélyért először folyamodó amerikaiak adata okozta, amely a várt csökkenés helyett nőtt a múlt héten. Ez felerősítette az olajkereslet alakulásával kapcsolatos aggodalmakat, amelyek már így is jelen voltak az amerikai gazdaság növekedésének lassulása miatt. Gyengítette az olajárat az is, hogy a dollár erősödött az euróhoz képest.
Rossz hír érkezett csütörtökön Németországból is: Európa vezető gazdaságában márciusban 4,0 százalékkal csökkent a márciusi ipari rendelésállomány februárhoz képest. A szakértők szerény növekedést vártak.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.