Már biztos, hogy nem teljesült a tavalyi hiánycél
A kormányzati szektor tavalyi, a túlzott hiány eljárás (EDP) keretében az Európai Uniónak 2011. március 31-én jelentett hiánya 1132 milliárd forint, a GDP 4,2 százaléka volt. Magyarország korábban 3,8 százalékos hiánycélt vállalt az EU előtt.
A kormányzati szektor ESA-módszertan szerint számolt deficitje pedig az előzetes adatok szerint 1153 milliárd forintot, a GDP 4,3 százalékát tette ki - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A hiány a 2009. évinél 9 milliárd forinttal, GDP-arányosan 0,2 százalékponttal alacsonyabb. 2010. negyedik negyedévében a kormányzati szektor hiánya 208 milliárd forint volt, a negyedéves GDP 3 százaléka. A kiadások a negyedik negyedévben lényegében szinten maradtak 2009 azonos időszakához képest.
A bevételek a 2009. évi 1 százalékos csökkenést követően 2010-ben 1 százalékkal nőttek. Leginkább az egyéb bevételek között elszámolt EU-transzferek, a termelési és az importadók, ezen belül az áfabefizetések növekedtek erőteljesen, utóbbi elsősorban az adókulcs 2009. július 1-jei emelése miatt. A jövedelemadó-bevételek és a társadalombiztosítási hozzájárulások ugyanakkor jelentősen csökkentek. A kiadások a 2009. évi 1 százalékos növekedést követően 2010-ben szintén 1 százalékkal nőttek; a legnagyobb mértékben a dologi kiadások és a felhalmozási kiadások emelkedtek.
Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy Magyarország nem teljesítette az Európai Unió előtt vállalt (eredményszemléletben számolt) 3,8%-os hiánycélt - emlékeztetett az adatok kapcsán a Portfolio.hu, amely szerint ennek súlyos következménye minden bizonnyal nem lesz, hiszen a korábbi hírek alapján a piacokat nem éri váratlanul a tavalyi hiánycél elvétése. A híroldal szerint ezáltal azonban még inkább a figyelem középpontjába kerülnek a magyarországi államháztartási folyamatok és az azt övező, egyre fokozódó kockázatok és elkerülhetetlennek tűnik, hogy a kormány maradéktalanul végrehajtsa a következő két év költségvetését rendbetevő reformcsomagot (a Széll Kálmán Tervet).
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.