A hazai fizetőeszköz szinte minden valutával szemben padlót fogott, legyen az akár nyugati, akár régiós.
Délelőtt is gyengélkedett a forint, amikor kétéves mélypontra került az euróval szemben, de kora délután úgy megütötték, hogy rekordgyengülés lett a vége. Az euró árfolyama 416 fölé szaladt, a dolláré pedig átlépte a 400-as határt, amire ugyancsak két éve nem volt példa.
Ez azonban nem minden, a forintot a régiós valuták is zsebre tették: a lengyel złoty 97, a cseh korona 16,5, a román lej 83 fölé ment, de még a bolgár levával szemben is kétéves mélypontra esett a magyar fizetőeszköz árfolyama.
Arról ne is beszéljünk, hogy a brit fontért sem kellett még soha 505 forintot fizetni, és a svájci frank árfolyama sem emelkedett még 440 fölé.
A fejlemények hátterében az amerikai Fed szigorú nyilatkozata állhat, amelyben jelezte, hogy visszafogja a jövő évi kamatcsökkentési várakozásait.
Van, aki máshogy gondolja: Orbán Viktor parádés megérzésről téve tanúbizonyságot, szinte előre megmagyarázta egy ma megjelent interjúban, miért ilyen kehes a magyar valuta, bár ő Soros Györgyhöz hasonló héjákat sejtett a folyamatok mögött, pedig a szakértők magyarázata ezt nem támasztja alá.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.