A francia költségvetési deficit 7 százalékra csökkent tavaly
A korábbi előrejelzésekben szereplő 8,5 százalék és az előző évi 7,5 százalék helyett csupán a hazai össztermék (GDP) 7 százalékára rúgott tavaly a francia költségvetés deficitje - jelentette be csütörtökön Párizsban Francois Baroin költségvetési miniszter.
Az GDP arányában mért államadósság 81,7 százalék volt, szemben az eredeti költségvetési tervben előirányzott 82,9 százalékkal. Christine Lagarde pénzügyminiszter hangsúlyozta: a kormány eltökélt szándéka hogy 2013-ig 3 százalék alá szorítsa le a hiányt. Ugyanezt erősítette meg a deficitszámok nyilvánosságra hozatalát követően közzétett közleményében Nicolas Sarkozy elnök. "Az adatok igazolják, hogy helyes a kormánynak a növekedést ösztönző reformokra és a költségvetési szigorra alapozott gazdasági stratégiája, amely ugyanakkor elveti a növekedést visszavető és a versenyképességet csökkentő általános adóemelést" - hangzik az elnöki közlemény.
A vártnál jobb adat főleg annak tudható be, hogy az emelkedő bevételek és a beruházások csökkenése következtében kisebb volt a helyi közigazgatás finanszírozási igénye és az egészségügyi kiadásokat - az utóbbi tíz év során másodszor - sikerült a kereten belül tartani.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.