2011. március. 30. 08:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 30. 08:45 Gazdaság

Emelkedéssel nyithat Nyugat-Európa

Az előző napi New York-i erősödést követve emelkedéssel nyithatnak a legfontosabb nyugat-európai értéktőzsdék, elemzők szerint ugyanakkor a nemzetközi bizonytalanság még mindig okozhat váratlan fordulatokat a kereskedésben.

A BGC Partners elemzők szerint a londoni FTSE-100 12 pontos, 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40 20 pontos, 0,50 százalékos, míg a frankfurti DAX-30 45 pontos, 0,65 százalékos emelkedéssel nyithat. Renaud Murail, a párizsi Barclays Bourse kereskedője szerint a részvénypiac meglepően jól teljesít az elmúlt időben. Úgy fogalmazott: nehéz ésszerű magyarázatot találni az utóbbi időszak erősödésére. A kereskedők óvatosak és a forgalom átlag alatti, ami nagyobb árfolyam-ingadozásokhoz is vezethet - tette hozzá. 

Yusuf Heusen, az IG Index kereskedője elmondta: az első negyedévi zárások előtt alacsonyabb lehet a forgalom a tőzsdéken. A japán helyzet még mindig válságos, ezért a kereskedők élénk figyelemmel kísérik a fejleményeket - tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor, hogy a líbiai ellenzéki erők előrenyomulása az olaj árának további eséséhez vezethet. A Brown Brothers Harriman elemzői újabb leminősítéseket és mentőcsomagokat várnak azt követően, hogy szerdán a Standard and Poor's ismét leminősítette Portugália és Görögország adósi besorolását. 

A portugál besorolást "BBB mínusz" szintre - csupán egy fokozattal a "bóvli" kategória felett - minősítette le  a hitelminősítő; Görögországét pedig két fokozattal mélyebbre süllyesztette a "bóvli" kategóriában, "BB mínusz"-ra, az eddig érvényes "BB plusz"-ról. A világ legnagyobb hitelminősítője legutóbb március 25-én két fokozattal rontott a kisebbik ibériai állam besorolásán. 

Befolyásolhatja szerdán a tőzsdei árfolyamok irányát a végleges márciusi euróövezeti üzleti és fogyasztói hangulat mutató, amelyet 11 órakor hoz nyilvánosságra az Európai Bizottság. Elemzők arra számítanak, hogy a végleges mutató is annyi lesz, mint az előzetes, azaz az üzleti bizalmat jelző index 1,43 pont lesz a februári 1,45 pont után, a fogyasztói bizalmi mutató mínusz 10,6 pontra csökken az előző havi mínusz 10 pontról. A bizottság átfogó gazdasági hangulatindexe (ESI) 107,5 pont lesz a februári 107,8 pontot követően. 

Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,47 százalékkal 5932,17 pontra emelkedett, a frankfurti DAX-30 0,06 százalékkal 6934,44 pontra csökkent, a párizsi CAC-40 0,35 százalékkal pontra nőtt. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,04 százalékkal 1125,91 pontra erősödött.

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Lőrincz Tamás 2025. január. 11. 07:00

A teljes 228 milliós szállásdíjat ki kellett fizetni Sulyok Tamás olimpiai látogatása után, bár az elnök nagyrészt itthon volt

Novák Katalinnak és kíséretének még 2023-ban az olimpia teljes idejére foglaltak szállást Párizs egyik legelegánsabb hoteljében, de a köztársasági elnök lemondása után Sulyok Tamás és delegációja mehetett a francia fővárosba. Az új államfő viszont mindössze három napot töltött ott, és miután a foglalást már nem lehetett módosítani, a korábban meghatározott 228 millió forintos összeget kellett kifizetni a szállásért – tudta meg a HVG. Sulyok Tamás Facebook-oldala szerint az olimpia helyett például a Balatonon, valamint Mánfán lehetett, utóbbi helyen feleségével lelkigyakorlaton vett részt és a „rohanó hétköznapoktól elszakadva elcsendesedtek”.