Svájci frank: Némi korrekció, de még közel a 220
Kissé erősödött a forint délelőtt a frankhoz képest, az alpesi deviza így egyelőre nem törte át a 220-as szintet.
Erősödéssel kezdte a napot a forint. Az euró árfolyama kis mértékben süllyedt: a hajnali 274,5 forinttal szemben 10 óra magasságában már csak 274 forintot kellett fizetni a közös európai pénzért.
Ennél is jóval nagyobb mértékben esett a frank jegyzése. Az alpesi deviza szerdán hónapok óta nem látott mértéken erősödött a forinthoz képest, s a reggeli 213-as szintről egészen 219,9-ig emelkedett a kurzus. Mindez azt jelenti, hogy két nap alatt (kedden és szerdán) összesen 10 forinttal drágult a devizahitelek magas aránya miatt hazánk szempontjából is kiemelkedően fontos frank. A csütörtök délelőtt aztán kisebb korrekciót hozott. Az árfolyam már tegnap estére 218,5-ig esett vissza, ma 10 órakor pedig 216,7 forintot kértek a svájci fizetőeszközért.
Olcsóbb lett a dollár is a tegnapi csúcsokhoz képest. A zöldhasút most 195,7 környékén jegyzik, hajnalban ennél két forinttal feljebb jártunk.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.