2011. február. 25. 12:17 Utolsó frissítés: 2011. február. 25. 12:25 Gazdaság

A Mol vezeti az emelkedést a BÉT-en

Enyhült a feszültség a nemzetközi tőkepiacon a hétvégére, mérsékelt emelkedéssel kezdték a pénteki kereskedést az európai tőzsdék, a BÉT indexe délig 1,1 százalékkal emelkedett.

A BUX délben 22 806,5 ponton járt, a forgalom valamivel meghaladta a 6 milliárd forintot. A nap nyertese – a megszokotthoz képest – óriási, közel 3 milliárd forintos forgalom mellett a Mol, amely 2,8 százalékkal emelkedett, elérve a 23 625 forintot, de nap közben a 23 720 forinton is megfordult a részvény.

Az olajcég papírjának árfolyamát az emelkedő olajár, régiós versenytársa, az OMV-vel kapcsolatos aggasztó hírek egyaránt hajtják. S, ugyan a cég múlt héten publikált eredményei nem voltak igazán fényesek, pozitívan hathatnak a befektetői érdeklődésre a kitermelési üzletág tevékenységét érintő bejelentések is a kurdisztáni, illetve a pakisztáni tevékenységről.

A Mol mellett jól teljesített az OTP és a csütörtökön a vártnál jobb gyorsjelentést publikáló Magyar Telekom is. A bankrészvény 1,2 százalékkal, 5698 forintig emelkedett, a telekom cég papírja délben 555 forinton állt, 0,2 százalékkal a csütörtöki zárás fölött.

Továbbra is gödörben azonban a Richter: a gyógyszerrészvény a délelőtti kereskedésben tovább esett, az időszak végét jellemző 37 250 forintos árfolyam 0,9 százalékkal alacsonyabb az egy nappal korábbinál.

Ecoline

zöldhasú
Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.