Bokros: a korrupció tovább él Magyarországon
A volt pénzügyminiszter a Népszavának adott interjújában kifejtette: az állam "szép nagy, éhes és kövér, buta és tunya". Nem változott sem az állam mérete, sem pedig a természete a választások óta.
Korrupció tekintetében egyelőre nem változtak a dolgok Magyarországon, sőt, tovább romlott a helyzet, holott válság idején az lenne a kívánatos, hogy javuljon - mondta Bokros Lajos EP-képviselő. A volt pénzügyminiszter a Népszavának adott interjújában kifejtette: az állam "szép nagy, éhes és kövér, buta és tunya". Nem változott sem az állam mérete, sem pedig a természete a választások óta.
Olyan kihívások előtt áll az ország, amely magas szakmai felkészültséget és hallatlan erkölcsi integritást igényelne - jelezte Bokros Lajos, aki úgy látja, hogy nem erkölcsös, ha valaki gúnyosan kineveti a társadalmat, és nyugdíjvédelemnek hívja azt, hogy ellenszolgáltatás nélkül elszed az állampolgároktól 3 ezer milliárd forintot, amit aztán zömében nem a nyugdíjasok céljaira fordít.
Az összeg nagyja folyó kiadások fedezetére megy majd el, pontosan azért, mert a kormány képtelen volt szerkezeti reformokkal fenntartható, tehát egyensúlyi pályára állítani az állami költségvetést - mondta az interjúban a volt pénzügyminiszter.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.