Pozitívan állnak a nyugat-európai tőzsdék
A pozitív nyitás után valamivel gyengültek a meghatározó nyugat-európai tőzsdék indexei a hétfői kereskedésben, de még a pozitív tartományban voltak.
"A kínai inflációról beszélnek a befektetők, és a kedvező importadatok is erősítik a piacot" - vélekedett Heino Ruland, a Ruland Research frankfurti elemzője. További lendületet adott az európai tőzsdéknek, hogy Hoszni Mubarak egyiptomi elnök pénteki lemondása csökkentette a befektetői kockázatokat. A FTSE-100, a londoni tőzsde vezető mutatója 0,3 százalékos nyitás után 0,27 százalékos erősödéssel állt hétfő délelőtt, a frankfurti DAX index tartotta nyitás utáni plusz 0,5 százalékos értékét, a CAC-40 párizsi mutató 0,6 százalékos emelkedéssel nyitott, majd enyhén, 0,03 százalékkal csökkent.
A vezető európai részvények mutatója, a FTSEurofirst 300 hétfő délelőtt 29 hónapos csúcsot döntött. A részvényindex 0,7 százalékos erősödéssel 1182,26 ponton is járt, amire 2008. szeptember 4-e óta nem volt példa.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.