2011. február. 10. 07:27 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 10. 07:27 Gazdaság

Egyre népszerűbb a bankkártyával való adófizetés

Egyre népszerűbb az adók bankkártyával való fizetése a fővárosban és vidéken egyaránt, tavaly már több mint 7,1 milliárd forintnyi kötelezettséget róttak le ily módon az adózók – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV). Az árverési vételárat is ki lehet bankkártyával egyenlíteni.

Az adófizetést 2008. január 2. óta lehet bankkártyával teljesíteni az adóhatóságnál, a bankkártyás adófizetés költségei az államot terhelik. Míg 2008-ban 7.200 tranzakció során mintegy 328 millió forintot, 2009-ben 19.144 tranzakcióval már több mint 1,1 milliárd forintot, 2010-ben pedig 35.104 tranzakció során több mint 7,1 milliárd forintot fizettek be ily módon.

A kártyával való fizetésre valamennyi, az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó adó, illetve általa nyilván tartott visszafizetendő költségvetési támogatás esetében lehetőség van. Be lehet fizetni tartozást letéti kartonra (az állami adóhatóság felszámolási és végrehajtási szakterülete letéti kartonokon tartja nyilván a végrehajtás alá vont tételeket, valamint az adók módjára behajtandó köztartozásokat) is, emellett lehetőség van az árverési vételár, illetve vételár előleg bankkártyával történő megfizetésére is.

A NAV elnöke által kijelölt ügyfélszolgálatokon a nyitvatartási idő alatt bármilyen illetékességű adózó teljesíthet bankkártyás adóbefizetést a napi vásárlásoknál már jól ismert terminálokon keresztül. A bankkártyával történő adófizetés során az ismert logókat viselő összes bankkártyát (például Visa, Visa Electron, American Express, MasterCard, MasterCard Electronic, Maestro kártyák) elfogadják, függetlenül attól, hogy melyik bank bocsátotta ki.

Az adózó befizetést teljesíthet a saját nevében, vagy képviselője, illetve meghatalmazott képviselője, meghatalmazottja, pénzügyi képviselője útján, amennyiben képviseleti jogosultságát igazolja. Csoportos adóalanyiság esetén a befizetést a csoportképviselőn kívül a csoport bármely más tagja teljesítheti.

A bankkártyás adóbefizetés során a befizetést teljesítő adózónak - a letéti kartonra történő befizetés, illetve az árverési vételár és vételár előleg megfizetésének kivételével - nyilatkozatot kell tennie arról, hogy a bankkártyával megfizetett összeget az adóhatóság mely adókra, milyen összegben számolja el a befizetésre jogosult adózó adófolyószámláján.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.