2011. január. 31. 09:16 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 31. 09:16 Gazdaság

Esett a BUX nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,83 pontos csökkenéssel, 22 743,18 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,47 százalékkal gyengült.

Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg a hétfői budapesti részvénypiaci kereskedésre vonatkozóan az MTI által megkérdezett elemzők. Gerőcs Tamás, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője mínuszos nyitást vár hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén és a magas árak további visszarendeződését. Emlékeztetett arra, hogy a pénteki tőzsdei eseményeket is meghatározta az egyiptomi bizonytalanság, ami számításai szerint folytatódik a hét első tőzsdenapján is, erre utalnak az ázsiai piacok is. A dollár erősödése mögött is ezt a bizonytalansági tényezőt láthatjuk, érezhető, hogy a befektetők kiszállnak a feltörekvő piacok közel-keleti, ázsiai alapjaiból - tette hozzá.

Hétfőn az eurózóna januári inflációs becslését várja a piac, ami azért is érdekes lesz, mert a kamatemeléssel kapcsolatos találgatások már elkezdődtek. A fogyasztói árindex emelkedésre számít az elemző, konkrétan 2,3-2,4 százalékos emelkedést vár a januári 12 hónapos fogyasztói árindex adatban. Ez valamennyire erősítheti az eurót, a hírnek mindenesetre nem fognak örülni a piacok - mondta az Equilor elemzője.

Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy véli, hogy az egyiptomi események pénteken vélhetően már kifejtettek annyi negatív hatást az árfolyamokra, amennyi korrekciót egy ilyen "bullpiacon" a vevők engedélyezni fognak, így ma már - nulla körüli nyitás után - akár ismét emelkedés is történhet a budapesti részvénypiacon. A hatás jól mérhető a forinton, amelyik gyakorlatilag semmit nem gyengült a hírekre, minden arra mutat tehát, hogy ezúttal egy gyorsabb korrekciót láttunk a töretlen emelkedő trendekben - hívta fel a figyelmet a Concorde elemzője. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 396,87 pontos, 1,71 százalékos csökkenéssel, 22 850,01 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 14,7 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol 230 forinttal, 1,02 százalékkal 22 345 forintra csökkent, 3,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 141 forinttal, 2,43 százalékkal 5.659 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,07 százalékkal 553 forintra gyengült, forgalma 556,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1055 forinttal, 2,44 százalékkal 42 105 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.