2011. január. 25. 10:27 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2011. január. 25. 10:15 Gazdaság

Aeroviva csőd: már egymilliárd forint felett a kárigény

A turizmusonline.hu értesülései szerint végleges számokat még mindig nem tudni, de már most látszik, hogy kevés lesz a tavaly év végén csődbe ment Aeroviva utazási iroda csaknem félmilliárdos vagyoni biztosítéka.

Horváth Péter, a vagyoni biztosítékot kezelő QBE-Atlasz Biztosító értékesítési igazgatója az internetes portálnak elmondta: eddig 1008 kárbejelentés érkezett, ami összesen 2389 utast érint. A kárigény már most meghaladja az egymilliárd forintot, így a jelen állás szerint is 50 százalék alatt marad a megítélhető kártérítések mértéke - tette hozzá.

Az Aeroviva csődje miatt január elején indult rendőrségi eljárás. A VII. kerületi kapitányság akkor okirathamisítás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A helyzet azóta bonyolódott; jelenleg a rendőrségi eljárás jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik. A tettes szintén ismeretlen, még tart a tanúk meghallgatása.

* * * Gondoskodjon családja anyagi biztonságáról nehéz helyzetben is

A jelenlegi nehéz, bizonytalan gazdasági helyzetben még fontosabb a család anyagi védelme. A Bankmonitor Biztonság biztosítás választásával nehéz helyzetben a családnak legalább a hitelei törlesztésével nem kell foglalkoznia.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.