2010. december. 21. 07:55 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 22. 11:48 Gazdaság

Új részletek derültek ki a közszféra béremeléséről

A minimálbér és a garantált bérminimum emelése a költségvetési szférában négymilliárd forintba kerül, amiből az intézményeknek a rájuk eső részt saját maguknak kell kigazdálkodniuk. Hogy kinek és mennyi jut a 22 milliárdos bérkiegészítésből, továbbra sem ismert – írja a napi.hu.

Egyelőre nem tudni, hogy kinek, melyik intézményben, mekkora összeg jár abból az összesen 21,9 milliárd forintos bérkiegészítésből, amely arra hivatott, hogy azokat kompenzálja a költségvetési szektorban, akik keveset keresnek és rosszul is járnak az adóváltozásokkal. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tájékoztatása szerint a részletszabályok kidolgozása még folyamatban van, azaz jelenleg az sem lehet tudni, hogy mi számít egyáltalán olyan alacsony keresetnek, hogy rendszeres havi kiegészítésre szoruljon.

Mintegy kétmilliárd forint többlet-adóbevételre számít az NGM a 2011-es minimálbéremelésből – kapott tájékoztatást a napi.hu a szaktárcától. A munkaadók által fizetett többlet járulékok összege meghaladhatja a 800 millió forintot, a munkavállalók által fizetett többlet járulékok összege pedig az 500 milliót.

A költségvetési szférában a minimálbér emelése 9 ezer főt, a garantált bérminimumé pedig 61 ezer főt érint közvetlenül. Az elsősorban a közalkalmazottakat érintő kötelező illetményemelés munkáltatói járulékkal számolt éves bruttó költsége mintegy négymilliárd forint. Ez a munkáltatói járulékkal növelt éves személyi juttatástömeg 0,2 százaléka.

Az emelés költségei az intézményrendszerben szétterülve jelentkeznek. A szaktárca közlése szerint – az előző évek gyakorlatának megfelelően – az intézményeknek, illetve fenntartóiknak a nem túl jelentős kihatású intézkedés végrehajtását saját előirányzataikból kell fedezniük – írja a napi.hu.

zöldhasú
Hirdetés