Szinte áll a tőzsde
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,92 pontos csökkenéssel, gyakorlatilag stagnálással, 21 217,35 ponton nyitott hétfőn.
A nyitást megelőzően az MTI által megkérdezett elemzők azt mondták, alacsony forgalomra és enyhe gyengülésre lehet számítani hétfőn a pesti tőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy véli, az előzőhöz képest is kevésbé intenzív hét kezdődik és félő, hogy ez fokozódhat a jövő héten: az év vége nem az árfolyammozgásokról szól, legfeljebb a kis papírok némelyikét "rángathatják" majd ebben az időszakban. Az egyetlen esemény a monetáris tanács kamatdöntő ülése lesz, tartás, vagy 25 bázispont emelés elképzelhető, de árfolyamhatása ennek sem lesz - közölte az elemző.
Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint kis mínusszal nyithat a Budapesti Értéktőzsde. Úgy vélte, az év vége felé közeledve továbbra is alacsony forgalom várható. A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa hétfői kamatdöntéséről szólva elmondta, az elsősorban a forintra lehet hatással. Annak ellenére, hogy most lehet kamatemelés, vannak olyan tényezők, amelyek arra mutatnak, hogy nem lesz - mondta. A jegybankelnök hosszú távú kamatemelési politikáról szólt legutóbbi nyilatkozataiban, így a monetáris tanács tagjait várhatóan nem befolyásolja a forint elmúlt időszakban tapasztalt erősödése - tette hozzá az elemző.
A CIB Bank elemzői arra hívják fel a figyelmet, hogy a dél-koreai hadgyakorlat miatti feszültségek miatt az ázsiai tőzsdék mínuszban járnak és az európai piacokon sem javult a hangulat. Hétfőn, a magyar kamatdöntést leszámítva jelentősebb makroadat nem várható - írják reggeli elemzésükben. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2,49 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 21 218,27 ponton zárt pénteken.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.