2010. december. 16. 20:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 16. 20:40 Gazdaság

EU-csúcs: megállapodtak a pénzügyi stabilitási mechanizmusról

Megállapodtak az EU-országok állam-, illetve kormányfői abban, hogy állandó jellegű pénzügyi stabilitási mechanizmust - lényegében készenléti hitelkeretet - hoznak létre az euróövezet védelmében, és ehhez azzal teremtik meg a jogi alapokat, hogy módosítják az EU alapszerződését, közölték csütörtök este diplomaták az uniós csúcsértekezlet helyszínén.

A stabilitási mechanizmus 2013 derekától jönne létre tartós jelleggel. Addig is érvényben van egy ideiglenes megoldási modell, amelyet idén, a görög pénzügyi válság miatt dolgoztak ki, majd annak alapján nemrég Írországnak is mentőcsomagot hagytak jóvá.

Diplomáciai források szerint elsősorban német követelésre meglehetősen kemény feltételeket fogalmaztak meg annak meghatározásakor, hogy mikor, milyen esetekben lehet ténylegesen igénybe venni, "működésbe helyezni" a stabilitási mechanizmust. Előírták, hogy erre csak akkor kerülhet sor, ha azt az egész eurózóna stabilitásának követelménye elengedhetetlenné teszi. Leszögezték azt is, hogy minden esetleges mentőcsomag alkalmazása esetén szigorú feltételek teljesítését kell megkövetelni az érintett, megsegítendő tagállamtól.

A feltétlenül szükséges, rövid, korlátozott hatókörű uniós alapszerződés-módosítást - a nehézkes és bizonytalan kimenetelű tagállami parlamenti ratifikációs eljárások elkerülése érdekében - úgynevezett egyszerűsített eljárással akarják elfogadni. Ennek azonban az a feltétele, hogy a módosítás ne ruházzon át újabb hatásköröket a tagországokról az unióra.

A tagállamok legmagasabb szintű képviselőinek elvi megállapodása nyomán most megkezdődhet az egyeztetés az alapszerződés-módosítási tervezetről az uniós intézményrendszeren belül. Ez az Európai Parlamenttel, az Európai Bizottsággal - az unió legfőbb végrehajtó szervével -, valamint a témára tekintettel jelen esetben az Európai Központi Bankkal való konzultációt jelent.

Maga a stabilitási mechanizmus kormányközi megállapodás nyomán jöhet majd létre. A megállapodást célzó tárgyalásokba az euróövezeten kívüli EU-országok is bekapcsolódhatnak, és ha valamikor szükségessé válik a mentőmechanizmus tényleges igénybe vétele valamely ország megsegítésére, akkor a zónán kívüli országok is dönthetnek úgy, hogy részt vesznek az akcióban.

A mostani EU-csúcson - diplomáciai értesülések szerint - a németek meghiúsították annak a javaslatnak az elfogadását, hogy eurókötvények kibocsátásával növeljék a már most rendelkezésre álló, 750 milliárd eurós pénzügyi mentőkeret nagyságát.

zöldhasú
Hirdetés