2010. december. 09. 12:11 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 09. 12:07 Gazdaság

Korrupcióellenes törvényjavaslatokat nyújtott be az LMP

Azt szeretnék elérni, hogy minden érintett állami, illetve önkormányzati szerv záros határidőn belül tegye közzé a közpénzekkel összefüggésben kiírt pályázatokra beérkezett ajánlatokat, illetve az így megkötött szerződéseket. Emellett úgy módosítanák a Btk.-t, hogy akár börtönbüntetéssel is sújtható legyen az a személy, akit felelősnek találnak a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségnek elmulasztásában.

Az LMP két, a korrupcióellenes küzdelmet segítő törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek - jelentette be csütörtöki, Scheiring Gáborral közösen tartott sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője. Schiffer András indoklásként elmondta, hogy véleményük szerint a korrupció elleni küzdelem egyik leghatékonyabb fegyvere az átláthatóság.

Ezért javaslataikkal egyfelől azt szeretnék elérni, hogy minden érintett állami, illetve önkormányzati szerv záros határidőn belül tegye közzé a közpénzekkel összefüggésben kiírt pályázatokra beérkezett ajánlatokat, illetve az így megkötött szerződéseket. Emellett úgy módosítanák a Btk.-t, hogy akár börtönbüntetéssel is sújtható legyen az a személy, akit felelősnek találnak a közérdekű adatok közzétételi kötelezettségnek elmulasztásában.

zöldhasú
Hirdetés