2010. december. 09. 22:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 09. 21:59 Gazdaság

Hollandok a második legnagyobb befektetők Magyarországon

Korlátlan a befektetői kedv Hollandiában a magyarországi befektetési lehetőségek iránt - állapította meg Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára azt követően, hogy csütörtök este Hágában részt vett a nemzetközi hírű külpolitikai tudományos műhely, a Clingendael Intézet szemináriumán, amely a magyar kormány gazdasági stratégiájával foglalkozott.

Emlékeztetett arra, hogy Magyarországon Hollandia a második legnagyobb külföldi befektető. Cséfalvay Zoltán a rendezvényen előadást tartott a kormány gazdaságpolitikájáról. Ezt összefoglalva elmondta: e politika iránya eltér ugyan a mostani európai fő gazdaságpolitikai áramlattól, de "ha azzal hasonlítjuk össze, hogy a világban a nagyobb válságokat eddig miként kezelték, azt tapasztaljuk, hogy a tankönyvekben éppen ez található": egyszerre kezelni az államháztartás hiányát, és lépéseket tenni a gazdasági növekedés beindítására.
    
A hágai konferencia közönségében gazdasági szakemberek, külügyi szakemberek, vállalatvezetők is jelen voltak. Az államtitkár beszámolója szerint a felszólalások arról tanúskodtak: a gazdaság élénkítésére hozott intézkedéseket hasznosnak találták. Elmondta, a konferencián tapasztaltak szerint az adóoldalon megtett lépéseket a holland gazdasági szereplők kedvezőnek tartják, ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy a változtatás gyorsaságában megbújhatnak bizonyos kockázatok. Külön időt igényel az is, amíg a befektetők kielemzik a gyors lépéseket, reagálnak azokra, és befektetői politikájukba illesztik azokat - fejtette ki.
   
Az államtitkár közölte: Magyarország küszöbönálló uniós elnökségével kapcsolatban elsősorban az vetődött fel, hogy mennyire nyitott a kormány az összeurópai kérdések irányában. Az ő majdani elnöklése alatt álló versenyképességi miniszteri tanács napirendjén szereplő kérdések közül például ezúttal elsősorban az uniós iparról, azon belül a nyersanyagokhoz való hozzáférést célzó politikáról érdeklődtek - tette hozzá. Cséfalvay Zoltán pénteken Brüsszelben részt vesz a versenyképességi ügyekben illetékes miniszterek uniós értekezletén.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?