2010. december. 08. 11:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 08. 15:22 Gazdaság

Obama lenyúlja a nagy magyar ötletet?

A washingtoni pénzügyminisztérium már szeptemberben megvizsgálta annak lehetőségét, hogy a nyugdíjalapokat is bevonja a költségvetés finanszírozásába. A Market Oracle szerint az Obama-kormány még csak körvonalaiban létező terve sokban hasonlítana a magyar Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által a két hete ismertetett nyugdíjmentő-csomaghoz.

Az amerikai pénzügyminisztérium még szeptemberben javaslatot tett arra, hogy a nyugdíj-megtakarításokat is bevonja a költségvetés finanszírozásába és az államadósság csökkentésébe. Az Obama-kormány terve szerint a nyugdíjalapokat köteleznék arra, hogy az általuk kezelt pénzek meghatározott részét amerikai állampapírba fektessék. Ez végső soron a munkavállalói (401k) és a munkáltatói (IRA) nyugdíjrendszer államosítását jelentené - írja a Market Oracle, egyenlőségjelet téve a második pillér megszűntetésére vonatkozó Fideszes terv és az amerikai nyugdíjalapok befektetési stratégiájának szabályozására vonatkozó javaslat között.

market oracle

A magyar nyugdíjmentő csomaggal példálózó szakértő szerint a két ország költségvetési helyzetét, illetve adósságállományát összevetve jól látszik, hogy az USA helyzete aggasztó, a nyugdíj-megtakarítások államosításának veszélye pedig nagyon is valós. A Market Oracle figyelmeztet: bár a két ország befektetői megítélése jelentősen eltér (a Moody's a magyar állampapírokat mindössze egy szinttel a bólvi kategória felett tartja számon, míg az amerikai államkötvényeket kiváló befektetésnek minősíti), a két ország pénzügyi helyzetének összehasonlítása nem indokolja az USA iránti hitelminősítői bizalmat.

A szövetségi adósságállomány az USA-ban tavaly év végére meghaladta a 70 000 milliárd dollárt. A GDP 2009-ben 14 260 milliárd dollár volt, így a GDP-arányos államadósság megközelítette az 500 százalékot. Magyarország GDP-arányos államadóssága 2009-ben 72,4 százalék volt; a GDP tavaly 128,96 millliárd dollár, az adósságállomány pedig 93,36 milliárd dollárt tett ki.

market oracle

A költségvetési hiányadatokat is összehasonította a Market Oracle. A hazai 4 százalékos GDP-arányos deficit eltörpül a Shadowstats.com adatain alapuló 30,15 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány mellett, amellyel az Egyesült Államok zárta a 2009-es évet. A Market Oracle szerint a számok magukért beszélnek: amíg az amerikaiak nyugdíjalapokban tartják megtakarításaikat, Uncle Sam bármikor rájuk teheti a kezét.

A Moody's vezető elemzője egy a Reutersnek adott keddi interjúban jelezte: az Obama-kormány által a gazdaság élénkítése érdekében meghosszabbított adókedvezmények hosszabb távon ronthatják az Egyesült Államok szuverén adósságbesorolását. A szakértő jelezte: a Bush-kormányzat által bevezetett adó-intézkedések 2012-ig tartó kiterjesztése önmagában nem jelentene veszélyt, ám az aggasztó, hogy az Obama-adminisztráció utalást sem tett arra, mit tervez azt követően, hogy az adókedvezmények lejárnak. Meglehet, a költségvetés egyensúlyának helyreállítása érdekében épp a gazdaságot adókedvezményekkel ösztönözni próbáló,  a hosszú távú terveiről szintén szűkszavúan nyilatkozó Orbán-kormányról vesz példát az USA vezetése.

* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?

A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.

zöldhasú
Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.