Az Egisben marad még lendület
Alig mozdultak az árfolyamok szerda délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. Nyugat-Európa főbb piacait is főként a helyben járás jellemezte, a benchmarkok a keddi zárás körüli szinteken tartózkodtak.
A BUX nem sokkal dél előtt 21 686 ponton állt, amely 0,1 százalékkal van csupán az előző kereskedés végi értéktől. A forgalom a kereskedés első három órájának végén nem érte el a 3 milliárd forintot.
A vezető részvények közül a Magyar Telekonál volt érdemi, 1,3 százalékos árelmozdulás, lefelé, a papír ebben az időben 538 forinton forgott. Némiképp korrigálta az előző napi, 3,5 százalékos emelkedést a Richter, amelyre ekkor 44 000 forinton született üzlet, amely 0,7 százalékos esést jelent. Az Egisben viszont maradt még lendület, a kisebb gyógyszerrészvény délelőtt 20 150 forintig, 2,8 százalékkal emelkedett a keddi 5,9 százalékos ugrás után.
A Mol és az OTP lényegében az előző zárás szintje körül forgott, a 19 980, illetve 5275 forintos árfolyam 0,2, 0,3 százalékkal alacsonyabb a keddi zárásnál.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.