2010. december. 03. 07:51 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. december. 03. 08:12 Gazdaság

Két-három év után 50 milliárdot hozhat a Malév

Két-három év múlva nullás eredményt érhet el a Malév, ha az átvilágítás után tett javaslatokat végrehajtják, s ezzel az állam 50-60 milliárd forint bevételhez juthat – közölte az M1 Ma Reggel című műsorában Márton Attila miniszteri biztos.

A Malév átvilágításával megbízott miniszteri biztos, Márton Attila elmondta, az átvilágítás során a pénzügyi kimutatás mellett elemezték a kereskedelmi rendszert és politikát, illetve az utasforgalmat.

Mindezek során kiderült, hogy az orosz tulajdonos, Borisz Abramovics az ígéretekkel szemben nem végezte el a tőkejuttatást, hanem további hitelekkel – 32 millió eurós bankgaranciával terhelte meg a Malévot. Márton szerint ez úgy történhetett, hogy a privatizációs szerződésben nem kötötték ki a tőkejuttatást, hanem lehetővé tették a tulajdonosi kölcsönt.

„Tudjuk, ki tárgyalta az üzletet, s a jelentésünkben mindent leírtunk, és azt átadtuk a nyomozó hatóságnak is” – közölte a miniszteri biztos a műsorvezető felelősöket firtató kérdésére. Hozzátette: a jelentésben javaslatot tettek arra is, miként lehetne a céget tovább működtetni.

„Ezek alapján a jelenleg 112 millió eurós adóssággal rendelkező Malév két-három év alatt nullás eredményt érhet el, s ha már így működik, akkor megéri az államnak megtartania, hiszen akkor 50-60 milliárd forint bevételhez juthat.”

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?