2010. december. 03. 09:19 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 03. 09:20 Gazdaság

Emelkedéssel nyitott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 142,28 pontos emelkedéssel, 21 207,52 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,68 százalékkal erősödött.

A nyitást megelőzően a távirati irodának nyilatkozó tőzsdei elemzők azt mondták, hogy jó a hangulat a  nemzetközi tőzsdepiacokon, így várhatóan a Budapesti Értéktőzsdén is nyereségben nyithatnak a részvényárfolyamok, de a folytatás bizonytalan, több amerikai makroadat is befolyásolja. Csáky Attila, az Unicredit kereskedési igazgatója szerint a befektetők bizalma kezd visszatérni, ami az árfolyamok emelkedésében is tükröződik. A forint is tovább tudott erősödni, ami szinten a pozitív nyitás előjele lehet. "Hosszú" napra kell azonban számítani, több amerikai makroadatra is figyelnek pénteken a piacok, amelyek meghatározhatják a tőzsdeindexek irányát - tette hozzá. 

Balásy Zsolt, a Concorde elemzője kevésbé derűlátó, szerinte a globális jó hangulat a magyar piacon "nyomottabban" jelenik csak meg, és a csütörtöki kereskedésre is utalva azt írta: ismét úgy tűnik, hogy a magyar piac megválik a globális jó hangulattól, "igazolva azt, hogy nekünk csak néhány nap felpattanás jár inkább, mint emelkedés". Hozzátette, hogy ezúttal a Mol ajánlata az INA 8 százalékára magyarázza valamelyest a rosszkedvet, ugyanis az ár a tegnapi INA záróárnál 63 százalékkal magasabb. Hozzátette, hogy az OTP kereskedésében is csökken a lendület. 

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 226,60 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 21 065,24 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 26,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

zöldhasú
Hirdetés
Címkék
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.