Megbukott a 4000 milliárdos amerikai deficitlefaragás
Megszavazta pénteken a Barack Obama elnök által felállított 18 tagú, kétpárti bizottság azt a jelentést, amely a következő 10 év során 4000 milliárd dollárral csökkentette volna az amerikai államháztartási hiányt. Mivel azonban a javaslatcsomag az előírt 14 helyett csak 11 támogató szavazatot kapott, az nem tekinthető hivatalos, a kongresszus elé terjesztendő indítványnak.
A bizottság egyebek között a katonai kiadások csökkentését, kétszázezer szövetségi alkalmazott elbocsátását, a nyugdíjkorhatár felemelését és az üzemanyagadó duplájára emelését javasolja Az igazság pillanata című jelentésében. A bizottság tagjai abban valamennyien egyetértettek, hogy az amerikai államháztartási hiány és az államadósság közvetlenül az állam alapjait fenyegeti, ám a bevezetendő megszorító intézkedésekkel kapcsolatban megoszlottak a vélemények.
Az Erskine Bowles, Bill Clinton volt demokrata elnök kabinetfőnöke és Alan Simpson volt wyomingi republikánus szenátor vezette testület a november 10-én nyilvánosságra hozott előzetes jelentéséhez képest - a nagyobb támogatottság elnyerése érdekében - december 1-jére módosított ugyan radikális adóreform-elképzelésein, de a sarokszámok szigorúak maradtak. A bizottság szerint a deficitet 2015-re a GDP 2,3 százalékára kell leszorítani, az előző költségvetési év 8,9 százalékával szemben. A társadalombiztosítás által finanszírozott nyugdíjra való jogosultság alsó korhatárát 2050-ig 68, 2075-ig pedig 69 évre javasolják emelni. A bizottság 200 ezer állami alkalmazott elbocsátása mellett emelni akarja a szövetségi polgári alkalmazottakat érintő bérstopot az Obama elnök által a héten bejelentett két évről háromra. A terv értelmében gallononként 15 centtel (literenként 4 centtel) kellene emelni az üzemanyagra kivetett adót.
Bowles a rákhoz hasonlította az államháztartási hiányt, amelyet azonnal orvosolni kell.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.