2010. november. 30. 13:35 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 03. 12:08 Világ

WikiLeaks: Mubarak igazságos diktátort képzelt el Irak élén

Az Mubarak egyiptomi elnök azt ajánlotta Washingtonnak, hagyja, hogy egy "igazságos diktátor" rendezkedjen be Irakban. Állítólag azt is közölte, hogy országa kénytelen lesz maga is nukleáris programot kezdeni, ha Irán atomfegyverre tesz szert.

Ezek a kijelentések abban a beszámolóban szerepelnek, amelyet az Egyesült Államok kairói nagykövetsége készített Hoszni Mubarak elnök és egy amerikai kongresszusi küldöttség 2008. májusi találkozójáról.

Öt évvel Szaddám Huszein rezsimjének megdöntése után Mubarak az alábbi receptet javasolta az Egyesült Államoknak Irak stabilizálására: "Erősítsék meg a(z iraki) fegyveres erőket, gyengítsék saját befolyásukat, és be fog következni egy államcsíny. Így aztán lesz majd egy diktátoruk, aki azonban igazságos." "Felejtsék el a demokráciát, az irakiak természetüknél fogva nagyon nehézkesek" - tanácsolta még Mubarak amerikai tárgyalópartnereinek a WikiLeaks által nyilvánosságra hozott diplomáciai távirat tanúsága szerint.

Az egyiptomi elnök azt is felidézte, hogy annak idején megmondta az Egyesült Államoknak, "hiba" lenne megszállni Irakot, de "senki sem hallgatott rá". Hangsúlyozta ugyanakkor: egy gyors amerikai kivonulás Szaddám Huszein iraki diktátor megdöntése után azzal a veszéllyel járt volna, hogy Irán megerősíti befolyását az országban.

A 2008. májusi találkozón Mubarak nem titkolta, hogy aggódik Irán törekvése miatt, hogy atomfegyverre tegyen szert. "Mindannyian meg vagyunk rémülve" - mondta az amerikai követség beszámolója szerint. "Mubarak azt mondta, hogy Egyiptom kénytelen lesz belefogni saját nukleáris fegyverkezési programba, ha az iráni erőfeszítések sikerrel járnak."

Friss híreink a WikiLeaks kiszivárogtatásairól »

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?