Erősebb a vártnál a japán GDP-adat
Meghaladta az elemzői várakozásokat a japán GDP-növekedés annualizált üteme a harmadik negyedévben.
A nemzeti össztermék a július-szeptemberi időszakban a második negyedévi 1,8 százalék után 3,9 százalékkal nőtt. A negyedéves szintű növekedés üteme 0,4 százalékról 0,6 százalékra gyorsult.
A Bloomberg által megkérdezett elemzők prognózisainak mediánja 2,5 százalékos annualizált, illetve 0,6 százalékos negyedéves GDP-növekedés volt.
A harmadik negyedéves bővülés húzóereje a GDP mintegy 60 százalékát adó fogyasztás volt. A növekedéshez hozzájárult az üzemanyagtakarékos autók vásárlására adott állami támogatás, valamint az is, hogy a dohányárukra kivetett adó október 1-jén életbe lépett megemelkedése miatt a vásárlások egy részét előrehozták.
A szigetország gazdasága a második negyedév után július-szeptemberben is a kínai mögé szorult: a japán GDP 1372 milliárd dollár volt, míg a kínai 1415 milliárd dollár. Az év első kilenc hónapját tekintve még a japán a világ második legnagyobb gazdasága: a 3967 milliárd dollárra rúgó január-szeptemberi japán GDP 20 milliárd dollárral meghaladja a kínait…
A negyedik negyedévben a japán gazdaság bővülésének üteme az elemzői prognózisok szerint lassulni fog. A Bloomberg konszenzusa 1,3 százalékos annualizált GDP-növekedés; a 21 megkérdezett szakember közül 15 zsugorodásra számít.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.