Jó erőben a forint
A forint az összes vezető devizához képest erősödött a hét utolsó kereskedési napján.
Az euró árfolyama majd egy százalékkal csökkent a reggeli szinthez képest. Pénteken nyolc óra tájban 273,6 környékén jegyezték a közös európai pénzt, kilenckor pedig 274 fölött érte el napi csúcspontját a kurzus. Az EUR/HUF azonban innen meredeken ereszkedni kezdett, s kora délután már 271,1-nél járt. Bár ezt követően kissé korrigált az árfolyam, az euróért délután öt óra tájban is csak 271,6 forintot kellett fizetni.
Jóval olcsóbb lett pénteken napközben a dollár is. A zöldhasúért reggel 198,3 forintot kértek, négy óra tájban azonban már 195 környékén jegyezték az amerikai fizetőeszközt, s délután ötkor is 195,5-nél járt a kurzus.
A frank árfolyama is folytatta a tegnap megkezdett ereszkedést. Bár reggelre visszakapaszkodott a CHF/HUF 200 fölé (200,5-nél értük el a napi csúcsot), napközben 198 alatt is megfordultunk, a nap végén 198,5 forintot kérnek az alpesi devizáért.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.