3,4 százalékos gazdasági növekedést vár idén a német kormány
A német kormány 3,4 százalékos gazdasági növekedésre számít idén, ez több mint kétszerese a korábbi előrejelzésben várt ütemnek - jelentette be Rainer Brüderle szövetségi gazdasági miniszter csütörtökön Berlinben. A miniszter kiemelte, hogy a 3,4 százalékos idei növekmény örvendetes módon együtt jár a munkanélküliség csökkenésével.
Rainer Brüderle emlékezetett arra, hogy ilyen ütemű gazdasági növekedésre a német újraegyesülés óta (1990) csupán egyszer volt példa. A 3 százalékot jócskán meghaladó rátával Németország "az európai konjunktúra mozdonyává" lépett elő. A fellendülést "tanítani lehetne", hiszen azt nem csupán a hagyományosan erős export alapozza meg, de erőteljesen táplálkozik a belföldi kereslet és fogyasztás bővüléséből is - hangoztatta Brüderle.
A liberális párt (FDP) által delegált gazdasági miniszter mindazonáltal óva intett az elbizakodottságtól, és megbízható rendezési politikát sürgetet. Ehhez tartozik szerinte az a kívánalom is, hogy az állam adja fel részesedését a bankokban, vállalatokban, és tartózkodjék a konjunktúrát serkentő programoktól. Ezzel Brüderle egyértelműen a tavalyi válság nyomán a bajba jutott bankok számára létesített állami mentőcsomagra és az autóipart a csávából kihúzó "roncsprémiumra" célzott.
A német kormány őszi szakvéleménye azzal számol, hogy idén éves átlagban 190 ezerrel 3,2 millióra apad a munkanélküliek száma. Az előrejelzés szerint jövőre a német GDP 1,8 százalékkal fog bővülni, ezzel egyidejűleg az állástalanok száma további 290 ezerrel mérséklődik. Így éves átlagban várhatóan 2,9 millióra fog csökkenni a munkanélküliek száma.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.