2010. október. 21. 17:13 Utolsó frissítés: 2010. október. 21. 17:02 Gazdaság

Drágul a cigaretta, többet keres a Philip Morris

A Marlborót és további 150 márkát 160 országban gyártó és forgalmazó társaság adózott nyeresége 1,3 százalékkal 1,82 milliárd dollárra nőtt.

Ugyanakkor a bevétel a kedvezőtlen árfolyamhatások miatt csupán 0,4 százalékkal nőtt, 6,6 milliárd dollárra. Az eladott cigaretták száma 4,5 százalékkal nőtt, az ázsiai fogyasztás megugrásának hatására. Európában, Kanadában és Latin-Amerikában csökkent a forgalom - áll a társaság csütörtöki közleményében. 

A világszerte több mint 77 ezer embert foglalkoztató cég 2008-ban vált ki az amerikai Altria konszernből, mert a társaság úgy ítélte meg, hogy az Egyesült Államokban a dohánygyárak ellen indult perek terhe nélkül jobban tud fejlődni a nemzetközi - Amerikán kívüli - forgalmazás. A független céget azonban sújtják a számos országban bevezetett dohányzási korlátozások és egyre emelkedő adók. 

A cég gyártja és forgalmazza egyebek mellett az L&M, a Bond Street, a Chesterfield és a Parliament márkájú cigarettákat. Honlapja szerint a világ legjövedelmezőbb dohányipari vállalkozása. 2009-ben 62 milliárd dollár forgalom mellett 6,3 milliárd dollár adózott eredményt ért el.

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?