Csökkent a BUX, csak az OTP erősödött
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84,02 pontos, 0,36 százalékos csökkenéssel, 23.415,07 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 30,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott: az OTP erősödött, a Molnak és a Magyar Telekomnak csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest, míg a Richter változatlan árfolyamon zárt. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője szerint az elmúlt napok tendenciája folytatódott pénteken is a BÉT-en: az OTP erős volt, a Mol és a Magyar Telekom gyengélkedett, míg a Richter teljesítménye semleges volt. A forgalom átlag fölött alakult, hasonlóan az elmúlt pár nap megnövekedett forgalmához. Megjegyezte, hogy jellemzően csak az OTP-t vásárolták, vagyis a teljes piacra nem igaz a likviditás bővülése.
Az OTP nap közben megpróbálkozott az 5.850 forintos szint legyőzésével, de végül száz forinttal e szint alatt zárt - mondta a kereskedő. Kifejtette, hogy a nap végén erős esés indult meg a piacon, ami nemcsak az OTP-t, hanem a többi papírt is érintette. Ezt az idézte elő, hogy hirtelen irányváltás következett be az euró/dollár keresztárfolyamban a nemzetközi piacokon, a dollár esett, és ez erős negatív hatással volt a részvénypiacokra.
A dollár azután kezdett gyengülni az euróval szemben, hogy az amerikai Fed elnöke, Ben Bernanke megerősítette: a Fed további gazdaságösztönző intézkedéseket tart indokoltnak mennyiségi monetáris enyhítés formájában, és ennek már csak a mértéke kérdéses. Később korrigált az árfolyam. A Mol árfolyama 280 forinttal, 1,34 százalékkal 20 600 forintra csökkent, 4,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 35 forinttal, 0,61 százalékkal 5.755 forintra erősödött, forgalmuk 20,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,80 százalékkal 600 forintra esett, forgalma 2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama nem változott, 47.800 forintot értek záráskor, a részvények forgalma 693,1 millió forintot ért el. Az Egis 879,5 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 1,08 százalékkal 23.500 forintra erősödött. A BUMIX 2.206,50 ponton zárt pénteken, ez 5,77 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.