2010. október. 14. 10:43 MTI Utolsó frissítés: 2010. október. 14. 11:45 Gazdaság

Mosolyog a világpiac, erősödik a forint

Kedvező nemzetközi piaci környezetben, a kormányprogram ismertetésétől kapott támogatással erősödött a forint.

Az eurót csütörtök délelőtt tízkor 271,60 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 272,98 forint után, de csütörtök reggel 270,50 forintos euró jegyzésre is volt példa.

A forint erősödését a javuló nemzetközi befektetői hangulat mellett támogatta, hogy a piacok pozitívan fogadták a kormány elkötelezettségét az idei és a jövő évi államháztartási hiánycél teljesítése mellett.

A forint árfolyama a várakozások szerint az elmúlt közel két hétben kialakult, 270-275 forintos euró jegyzési tartomány erős oldala felé sodródhat és kísérletet tehet annak áttörésére is.

A dollár az előző napi átmeneti pozitív korrekció után folytatta gyengülését a főbb devizákkal szemben. A dollárt szerdán az induló amerikai tőzsdei eredménybeszámolói szezon első, a vártnál lényegesen kedvezőbb adatai segítették erősödéshez, csütörtökön azonban Szingapúr váratlanul bejelentett monetáris szigorítása ismét a Fed-től várt, gazdaságösztönző monetáris enyhítést emelte a figyelem középpontjába és a dollár újból gyengülni kezdett a főbb devizákkal szemben.

A Fed mennyiségi monetáris enyhítése növeli a befektetési célra rendelkezésre álló dollárösszegeket a nemzetközi devizapiacokon, ami kedvez a kockázatosabb befektetési eszköznek számító devizák, így a forint árfolyamának is.

A főbb devizaárfolyamok alapján kalkulált dollárindex 10 havi mélypontra, tavaly decemberi szintre csökkent. A svájci frank a dollárral szemben 0,8 százalékkal valaha elért legmagasabb árfolyamára emelkedett, az euróval szemben 0,3 százalékkal csökkent.

A dollár jegyzése 192,60 forint 1,4111 dolláros euróárfolyam mellett a szerda délutáni 195,93 forintos és 1,3940 dolláros jegyzések után. A svájci frankot 203,22 forinton jegyzik, az eurót pedig 1,3373 svájci frankon. Szerda délután a jegyzés 204,15 forinton, illetve 1,3379 svájci frankon állt. Száz japán jen jegyzése 237,40 forint 239,71 forint után.

A javuló nemzetközi befektetői hangulat a térségbeli devizákat is erősítette: a zloty a szerda délutáni 3,9500 körüli euró jegyzésről késő este 3,9060-ra, csütörtök reggel pedig 3,9015-re erősödött, a cseh korona pedig a szerdai 24,50-es euró jegyzésről 24,47 környékére. A zloty 3,9180-as euró jegyzésen erős technikai ellenállást tört át a pozitív nemzetközi hatások mellett a befolyó privatizációs bevételeknek és az inflációs nyomás miatt növekvő kamatemelési várakozások miatt.

zöldhasú
Hirdetés