Mit vesz a magyar mobillal, és mit nem?
Bár a mobilunkat a telefonáláson, sms-ezésen kívül még jó néhány dologra használjuk rendszeresen, a többségre ma még nem jellemző, hogy a mobilján keresztül bonyolít le vásárlási tranzakciókat – ismerteti blogjában az NRC piackutató friss felmérésének eredményeit Kurucz Imre kutatási igazgató. Az pedig kifejezetten ritka, hogy valaki a telefon – nem beszédalapú – funkcióit használja ahhoz, hogy a vásárlás helyén bővebb információkat szerezzen egy adott termékről.
A 18-49 éves mobilhasználók körében végzett szeptemberi reprezentatív kutatásból az derült ki, hogy a legtöbben – a megkérdezettek 14 százalék – autópálya-matricát vásároltak a mobiljukkal; zeneletöltésre 10, parkolásra 8 százalék használta már a telefonját, míg lottót vagy más szerencsejáték-szolgáltatást 7 százalék vásárolt – sorolja az eredményeket blogjában Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.
A férfiak és a harmincasok vezetnek
A mobilvásárlásban ugyanazok a demográfiai szegmensek meghatározóak, mint az internetes rendelésben: a férfiak 41 százaléka vásárolt már így, míg a nőknek csak 25 százaléka, életkori bontásban pedig a harmincas éveikben járók emelkednek ki az átlagból. Az sem meglepő, hogy a mobilvásárlás jellemzőbb a post-paid előfizetőkre, mint azokra, akik feltöltőkártyás mobilt használnak.
Pedig a mobilvásárlás vonzó alternatíva – mondja Kurucz Imre. Ha arra gondolunk, hogy az internetezők körében folyamatosan terjed az online vásárlás, akkor logikusnak tűnik, hogy az állandóan a kezünk ügyében lévő mobilt is szívesen használnánk ilyen célra. Ezek után talán nem meglepő, hogy az 50 évnél fiatalabb felnőttek közel egyharmada már ki is próbálta a mobilvásárlást – és gyanítható, hogy ez az arány a közeljövőben nőni fog, miként az egy főre eső tranzakciók száma és értéke is, kiváltképp, ha a kínálati oldal is bővül.
Információvadászat mobilon
A férfiak aktívabban használják mobiltelefonjukat vásárlás előtti tájékozódásra is: 9 százalékukkal fordult elő az elmúlt egy évben, hogy az üzletben „telefonos segítséget” kért – persze nem úgy, hogy felhívott valakit –, a nőknél ez az arány viszont csak 3 százalék. Összességében azonban elmondható, hogy ma még csak egy szűk kisebbség használja ilyesmire a mobilját – igaz, annak lehetősége, hogy a zsebünkben lapuló mindenesünk valóban komoly tényezővé váljon a gyors, de megalapozott vásárlási döntések meghozatalában, a támogató alkalmazások fejlődésének és elterjedésének a függvénye.
Ha a nagy többség nem is használja a mobilját aktívan termékinfók keresésére, az már sokakkal előfordult, hogy valamilyen marketingüzenet érkezett a készülékére. A mobilosok háromnegyede kapott az elmúlt egy évben értesítést akcióról, egytizede pedig kedvezményre váltható kupont – jellemzően sms-ben, és csak ritkábban bluetooth-on keresztül, ami részben annak is a következménye, hogy a mobilosok elenyésző része jár-kel aktív bluetooth-kapcsolattal, zömük csak akkor kapcsolja be ezt a funkciót, ha éppen használni akarja. Azok közül egyébként, akik kaptak mobilkupont, minden ötödik használta azt fel vásárláshoz, az akciós üzenetek pedig az elért közönség mintegy 40 százalékának érdeklődését keltették fel.
Vonalkód több funkcióval
Az NRC a vonalkóddal is foglalkozott a kutatásában. Az eredmények azt mutatják, hogy a vonalkódot szinte mindenki ismeri, de leginkább a termék árának azonosítását kötik hozzá – azt lényegesen kevesebben tudják, hogy a kód más információkat is tartalmaz, mint például a gyártás helye (ezt 52 százalék tudja) vagy a termék összetétele (ezt viszont csak 28 százalék).
Csak minden ötödik mobiltulajdonos hallott arról, hogy a vonalkód leolvasható arra alkalmas mobiltelefonokkal, és 2 százalék alatti azoknak az aránya, akik ki is próbálták ezt a funkciót. Pedig Kurucz Imre szerint a jövő útja ez: mobilunkkal a kezünkben a vonalkód alapján szerzünk be minden lényeges információt az árucikkről, akár személyre szabottan; mondjuk egy számunkra kerülendő termékösszetevőt kutatva.
Ahogy az interneten nagy népszerűségnek örvendenek a különböző termék- és árösszehasonlító oldalak, úgy vélhetően a mobilra írt hasonló alkalmazásokra is lesz majd bőven kereslet – vélekedik a kutatási igazgató. Az Árukereső.hu és az Olcsóbbat.hu mobilos alkalmazásairól egyelőre még csak 13-13 százalék hallott, a kipróbálók aránya pedig még az 1 százalékot sem éri el, a mobilosok többsége azonban hasznosnak tart egy ilyen jellegű szolgáltatást – amit leginkább élelmiszerek és elektronikai cikkek vásárlása előtt venne igénybe – derül ki a kutatásból.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.