2010. augusztus. 13. 14:21 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 13. 14:19 Gazdaság

Kényszerítés kísérlete miatt vádat emeltek a VÉSZ elnöke ellen

Kényszerítés kísérlete miatt emelt vádat Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) elnöke ellen az ügyészség, amiért az elnök tavaly júliusban ultimátumot intézett a magyarországi bankokhoz, követelve az árverezési és kilakoltatási moratórium bevezetését.

A Fővárosi Főügyészség az MTI megkeresésére pénteken közölte: Éliás Ádámmal szemben június 17-én emelt vádat a II. és III. kerületi ügyészség, kényszerítés bűntettének kísérlete miatt. Az ügyészség szerint a vádlott tavaly júliusban a nagy nyilvánosság előtt is közzétett ultimátumot intézett a magyarországi bankszférához, amiben kijelentette, hogy a pénzügyi válság következtében megszaporodott árverések és kilakoltatások miatt, a társadalom védelme érdekében az általa vezetett mozgalom háborúban lévőnek tekinti magát a bankokkal.

A vádirat szerint a vádlott egyúttal felszólította több bank vezetőjét, hogy állítsák le az önhibájukból fizetésképtelenné lett adósok ingatlanainak elárverezését, és az adósok kilakoltatását, ellenkező esetben egy banki feketelista összeállítását, a betétesek betéteinek kivételére való felszólítását, végső soron pedig a követelést nem teljesítő bankok megsemmisítését helyezte kilátásba.

Az ügyészség szerint a fenyegetés komolyságára utalt, hogy annak hatására több bank vezetése is fokozott biztonsági intézkedések bevezetéséről, illetve jogi lépések megtételéről döntött, de a vádlott követelésének nem tettek eleget. A vádlott által kilátásba helyezett lépések alkalmasak voltak jelentős érdeksérelem okozására, mert egy betétesi roham nemcsak a megcélzott bank működését, hanem az annak nyomán esetlegesen kialakuló bankpánik a teljes hazai pénzügyi közvetítőrendszert, és végső soron a nemzetgazdaság stabilitását is veszélyeztethette volna - közölte az ügyészség. A kényszerítés bűntettét a büntető törvénykönyv három évi szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Éliás Ádám pénteken közleményben tudatta az MTI-vel: az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést kért rá, indítványozta a pártfogó felügyelet alá helyezését, magatartási szabályként kérte annak előírását, hogy a sértettek számára nagy nyilvánosság előtt adjon elégtételt. 

Éliás Ádám szerint a vád nem áll meg, mivel - érvel közleményében - a kényszerítést csak személy ellen, s jelentős érdeksérelmet okozva lehet elkövetni, a kilakoltatási moratóriumot pedig nem személyektől, hanem bankoktól követelte a GYŐZ Mozgalom (Gyorsreagálású Önvédelmi Zónák), és nem személyekkel, hanem bankokkal szemben helyezte kilátásba a feketelista közzétételét és további lépéseket. Az okozott érdeksérelemmel kapcsolatban pedig megjegyezte: "a kilakoltatási moratóriumot meghirdető bankok semmiféle érdeksérelmet nem jeleztek, éppen ellenkezőleg, dokumentumaikban azt hangsúlyozták, hogy folytatni kívánt üzletpolitikájukkal összhangban van a kilakoltatások minden áron való elkerülése". 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.