2010. augusztus. 05. 09:47 MTI Utolsó frissítés: 2010. augusztus. 05. 11:04 Gazdaság

Elszámolási mankó: magánnyugdípénztárakat a költségvetésbe

Nagyságrendekkel javítaná az uniós tagállamok államadósság- és deficitmutatóit az a lengyel–magyar kezdeményezés, amely a nemzeti elszámolások részévé tenné a magánnyugdíjpénztárak vagyonát és a kasszákhoz befolyó járulékokat – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

A már korábban is fel-felvetett terv megvalósulására jövőre annyiban lehet a szokásosnál több esély, hogy az év első felében magyar, a másodikban pedig lengyel elnökség alatt zajlik az EU élete.

A hét elején Donald Tusk lengyel miniszterelnök, szerdán pedig Matolcsy György magyar nemzetgazdasági miniszter "tört lándzsát" az átalakítás mellett, amely mindkét ország GDP-arányos államháztartási deficitjét százalékpontokkal javítaná a következő években.

Ha a tervek az őszi Ecofin-csúcson netán értő fülekre találnak – amire egyelőre kevés az esély –, a magyar büdzsé többletet produkálna, az államadósság mértéke pedig egy csapásra a GDP 78-79 százalékáról 73-74-re csökkenne. Mindennek azonban komoly ára is lehet: a piacok megorrolása, jogi-alkotmányossági nehézségek, a "jótékony" hatások pedig néhány év alatt amúgy is kifutnának – áll a lapban.

 

zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.