Vastag profitot hozott az acélgyártás az ágazat legnagyobb cégének
Sorban a negyedik negyedévet zárta nyereséggel júniusban az ArcelorMittal, a legnagyobb acélgyártó vállalat a világon.
A társaság szerdán megjelent beszámolója szerint az adózás utáni profit 1,7 milliárd dollár volt, az egy évvel korábbi 0,8 milliárdos veszteség, és az év első három hónapjában elért 0,7 milliárd dolláros nyereség után.
A cég áprilistól kezdve három hónap alatt összesen 22,8 millió tonna acélt szállított le a megrendelőknek, közel másfél millió tonnával többet az előző negyedévinél. A 21,7 milliárd dolláros bevétel az előző negyedévit 16 százalékkal, az egy évvel korábbit pedig 43 százalékkal haladta meg. A mutatók főként a 2008-ban elmélyült válságból kiemelkedő Egyesült Államok és Európa növekvő acéléhségének hatására javultak.
A működéshez kapcsolódó kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és értékcsökkentési leírás előtti eredmény (EBITDA) 3 milliárd dollár, ami 59 százalékkal több az idei első negyedévinél, és messze felülmúlja az egy évvel korábbi 1,22 milliárd dollárt.
Az július-szeptemberi negyedévben azonban visszaesés várható, az EBITDA 2,1-2,5 milliárd dollár között alakulhat a nyári időszakra jellemző alacsonyabb kereslet és a kínai gazdaság lassuló növekedése miatt – közölte az indiai eredetű, luxembourgi központú multinacionális vállalat.
A több mint 60 országban összesen 310 ezer embert foglalkoztató társaság tavaly 73,2 millió tonna acélterméket állított elő, ami a globális acéltermelés 8 százaléka.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.