Nehezen születnek újjá a Pannonia motorkerékpárok
Várpalota önkormányzata megszakítja az együttműködést a Pannónia motorok újjáélesztését ígérő céggel, s visszaköveteli az annak adott támogatást – állítja a Népszabadság.
A várpalotai önkormányzat csütörtöki ülésén úgy határozott, hogy megszűntnek tekintik a Magyar Motorkerékpár (MM) Kft.-vel kötött együttműködési megállapodást, s kamatokkal együtt visszakérik a korábban a cégnek nyújtott 15 millió forintos fejlesztési és munkahely-teremtési támogatást.
Idén áprilisban Várpalotán mutatták be az első „újkori” Pannóniát, a Bol D’or elnevezésű modellt. A szakítás meglepetést keltett, mert a város önkormányzata a 15 millió forintos támogatás fejében tízszázalékos tulajdonrészhez jutott a Várpalotának motorkerékpár-összeszerelő üzemet ígérő MM-ben. Mostani döntésével az önkormányzat lényegében egy résztulajdonában lévő társasággal szakítja meg az együttműködést.
A döntés okairól Németh Árpád, Várpalota polgármestere a Népszabadságnak azt mondta: a cég szerződésben vállalta, hogy 2010. május 31-ig elkezdi a beruházást, ám erre nem került sor. Szerinte a társaság még a beruházáshoz szükséges ingatlanokat sem vásárolta meg.
Mázló Imre, az MM ügyvezetője és kilencvenszázalékos tulajdonosa viszont azt mondta, hogy a beruházás előkészítése elindult: már hónapok óta tárgyal egy várpalotai ingatlan megvásárlásáról, ahol a kereskedelmi központjukat és fejlesztési részlegüket létrehoznák. Az ingatlan megvásárlásáról már megállapodtak, a szerződés megkötését az hátráltatja, hogy hibás a tulajdoni lap, emiatt fel kell méretni a területet.
Az ügyvezető szerint a beruházás elkezdését bizonyítja az is, hogy már több épület terve elkészült, s megrendelték azt az üzemcsarnokot, amelyben majd a motorokat szerelik össze. Mázló Imre kijelentette a lapban, hogy a Pannónia jövője nincs veszélyben, a cég helyzete anyagilag stabil, jól halad a Bol D’or modell engedélyeztetése, jövőre pedig bemutatnak két új prototípust. A sorozatgyártás várhatóan jövőre indul – írja a Népszabadság.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.