Az MSZP kritizálja a „cselédtörvényt”, és több javaslattal sem ért egyet
Az MSZP a gazdasági és pénzügyi csomag kedden megkezdődött parlamenti vitájában kritizálta a beterjesztett javaslatokat, amelyeket előkészítetlennek és több ponton alkotmányellenesnek tartanak.
Az ellenzék szerint a javaslatcsomag előkészítetlen, végiggondolatlan, részben alkotmányellenes, hiányzik belőle a radikális adócsökkentés, a kormány nem egyeztetett a szociális partnerekkel – mondta a parlamentben Gúr Nándor (MSZP). Hangsúlyozta: az adórendszeren kívüli foglalkoztatással alkalmazhatók nem lesznek jogosultak nyugellátásra, "cselédsorba” kényszerülnek, "rabszolgasorsba" is juttathatók.
Ékes József, a számvevőszéki és költségvetési bizottság fideszes tagja cáfolta, hogy kapkodva állították volna össze a javaslatsort, mint mondta, arról mindenki tudott, az akcióprogram elindítását mindenki várta az országban. Azt mondta, az ellenzék számára a 29 pont többsége elfogadható, és a bizottság ülésén az alkotmánymódosításról, a pálinkafőzésről és a háztartási munka bejelentési kötelezettségéről volt vita.
A szocialista Veres János leszögezte: pártja nem ért egyet a javaslatok többségével. Kiemelte: elfogadhatatlan az alkotmánymódosítás kezdeményezése annak érdekében, hogy visszamenőlegesen adóztassanak meg korábban felvett jövedelmeket. Aggályos az is, hogy a jegybanktörvény változtatásáról mikor, hogyan egyeztet a kormány az Európai Központi Bankkal.
Hadházy Sándor (Fidesz) a sportbizottságból kifejtette, hogy a 29 pontos gazdasági akcióterv célja a pénzügyi stabilitás, a versenyképesség javítása, a vállalkozások terhelő adminisztráció egyszerűsítése, a foglalkoztatás feltételinek javítása. A banki különadót a javaslat legfontosabb elemének nevezte. Ertsey Katalin (LMP) viszont kifogásolta, hogy nem kaptak választ arra, miként akadályozzák meg, hogy a bankok annak terheit az ügyfelekre hárítsák.
Pál Béla (MSZP) kiemelte azt is, hogy a javaslat jó néhány eleme hasznos és indokolt, ezeket támogatják is , de a salátatörvényben jelentős ügyek keverednek látványelemekkel, mint például a "lex pálinka".
Mágori Józsefné (Fidesz), a fogyasztóvédelmi bizottság többségi véleményéről szólva aláhúzta: Magyarország minden rétege régen vágyik már ilyen törvénycsomagra, amelyet "akadálymentesítési" törvénynek is lehetne nevezni, hiszen élhetővé teszi az országot. Támogatatta a banktörvényt és visszautasította a cselédtörvény kifejezést.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.